Külföld
Súlyos beteg az uralkodónő
A szigetország közvéleménye aggódva tekint 72 éves, népszerü uralkodójára. Michiko császárnö tályogokkal, orrvérzéssel és belsö vérzésekkel küszködik február vége óta.
Mint ismeretes, Michiko Japán történetében az elsö plebej származású uralkodónö, akit Akihito császár az millenáris tradiciókkal szembeszállva vett nöül 1959-ben. A császárnö hamar elnyerte alattvalói szívét, akik támogatták azon óhaját is, hogy saját maga nevelje gyermekeit a hagyományos dajkák helyett. Sajnálatos módon azonban a változások csak lassan mennek végbe. Michiko számos alkalommal betegeskedett már a magas fokú stressznek köszönhetöen. Menye, a Harwardon-on neveltetett ex – diplomata, a 43 éves Masako, úgyszíntén komoly nyomásnak van kitéve a tekintélyes
császári tanács által. Nem képes férjének, Naruhito-nak fiú utódot szülni, 5 éves leánygyermekük, Aiko pedig nem számít trónesélyesnek a jelenlegi törvények szerint.
Masako elmeállapotát a közelmúltban kétségbe vonta egy ausztrál szerzö, mely nagy port kavart fel Japánban és az uralkodói házban. Háziorvosai szerint ez is nagy valószínüséggel belejátszik Michiko jelenlegi betegségébe. A császárnö úgy döntött hogy a svéd uralkodó pár fogadása után március végétöl egy idöre felfüggeszti hivatalos kötelezettségeit, hogy alaposan kipihenhesse magát.