Belföld

Gondolatban még tovább építik a 4-es metrót

A közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési albizottság kormánypárti és ellenzéki képviselői a testület szerdai ülésén egyetértettek abban, hogy szükséges a négyes metró meghosszabbítása a budaörsi virágpiacig, ugyanakkor a kormány pénzügyi okok miatt egy

Az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának albizottsága Kupper Andrásnak és Fónagy Jánosnak (Fidesz) a metrótörvényt módosító javaslatát tárgyalta, amely szerint a 4-es metróvonalat – amely Budapest Kelenföldi pályaudvar és a Bosnyák tér között épül – hosszabbítsák meg egészen a budaörsi virágpiacig.

Becker László metróbiztos a testület ülésén elmondta: a jelenlegi tervek szerint a négyes metró első – Kelenföld és a Keleti pályaudvar közötti – szakasza 2010 végére, a második szakasz – a Keleti pályaudvartól a Bosnyák térig – 2012-re készülhet el. Foglalkoznak a harmadik – Kelenföld és a virágpiac közötti – szakasz megvalósíthatóságával is.

Gulyás László, a DRB Metró Projekt Igazgatóság vezetője hangsúlyozta: a harmadik szakasz "kiteljesíti" a négyes metrót. A szakértők egyetértettek abban, hogy a négyes metró "torzó" lenne, ha nem épülne meg a harmadik szakasz is.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.