Sport

Botrányos végjáték orrtöréssel, rugdosással az Inter-Valencia visszavágón

Botrányos körülmények között ért véget a Valencia Internazionale elleni hazai labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágója.

A lefújását követően Carlos Marchena, a hazaiak védője provokálta Nicolas Burdissót, a milánóiak argentin futballistáját, aki erre "beszólt" a spanyol válogatott játékosnak. Ezután Javi Navarro a cserepadról a játéktérre rohanva megütötte Burdissót, akinek eltört az orra. A két csapat futballistái a pályára futottak, és csak hosszas dulakodás után vonultak be az öltözőkbe, ám Francesco Toldo, az Inter cserekapusa berontott a hazaiak öltözőjébe, majd Luis Figo és Esteban Cambiasso is kísérletet tett erre, őket azonban a biztonságiak vissza tudták tartani.

"Egy Valencia-játékos berohant a pályára és eltörte Burdisso orrát. Toldo látta az esetet és ettől elborult az agya" – nyilatkozott a történtekről Roberto Mancini, az Inter vezetőedzője. "Úgy gondolom, mindkét csapat hibázott. Néhány játékos nem tudott uralkodni az indulatain. Szégyen, hogy így kellett befejezni az összecsapást" – mondta Quique Sanchez Flores, a Valencia trénere. A keddi nyolcaddöntős gólnélküli találkozó a spanyolok továbbjutását eredményezte.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.