2025. december 23. - Viktória

Az esti tömegverekedést reggel baltával folytatták a rendőrörsön

Vasárnap este Baktalórántházán szóváltást követően két család mintegy tíz tagja esett egymásnak. Egy személy súlyos, többen könnyű sérüléseket szenvedtek. A verekedésnek a helyi rendőrök érkezése vetett véget.
2007. március 5. hétfő 13:58 - Hírextra
Az egyenruhások éppen az érintetteket kérdezték ki, amikor néhány házzal arrébb valaki, feltehetően az ablakon bedobott lángoló rongydarabbal megpróbált felgyújtani egy házat, melyben gyerekek is tartózkodtak. A lángokat a rendőrök még a tűzoltók érkezése előtt eloltották, gyors közbelépésüknek köszönhetően senki sem sérült meg.
A Baktalórántházi Rendőrőrs több személy ellen csoportos garázdaság és testi sértés megalapozott gyanújával indított eljárást, és folyik a nyomozás az ismeretlen gyújtogató ellen is.

Reggel a haragos családok néhány tagja ismét találkozott a városban. A szóváltást követően egyikük fejsze fokával ütötte hátba a másik férfit, aki a rendőrőrs udvarára menekült be. A fejszét maga az őrsparancsnok vette el támadótól, aki ellen gyorsított eljárás indult, de a sértettől is lefoglaltak egy teleszkópos fémbotot.

A további erőszak megelőzésére a helyi őrs, a nyíregyházi kapitányság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai fokozott járőrszolgálatot látnak el a településen. Dr. Andrékó János r. ezredes, megyei főkapitány az Országos Cigány Önkormányzat helyi vezetőjével is felvette a kapcsolatot, hogy közösen találjanak megoldást a helyzet békés kezelésére.

A két baktalórántházi család között nem ez volt az első összecsapás az elmúlt években. Többük ellen már jogerős ítéletek is születtek hasonló ügyek miatt.
Forrás: Sz.-Sz.-B. MRFK
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását