Éjszakai dominóparti
Szombat estétől vasárnap reggelig raktak ki dominó alakzatokat a budapesti Gyermekház Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola tanulói az egyik bútor áruházban, hogy felállítsák a zárt térben 10 óra alatt egy iskola tanulóinak legtöbb dominót kirak
2007. március 4. vasárnap 15:48 - Hírextra
. Kunné Szörényi Katalin, az intézmény vezetője elmondta: a főváros több pontján működő intézményeikben mintegy 1200 tanulót oktatnak, és azt szerették volna, ha egy közös programon megismerik egymást a gyerekek, és jó hangulatban még alkotnak is valamit. A helyszínt, az iskolát támogató Sconto áruház biztosította, az Árpád-hídnál lévő üzletben. A rekord kísérletet akkor kellett végrehajtani, amikor nincsenek vásárlók, ezért csak az éjszaka jöhetett szóba.
Az esemény szombaton este nyolc órakor kezdődött, és vasárnap reggelig tartott. Összesen 280, 6 és 14 év közötti gyerek, valamint szülők, tanárok gyűltek össze a helyszínen szombat este.
A szervezők két selejtezőt tartottak, mert a végső rekordot 25 tanulónak kellett felállítani. Az első körben a 20 csapatra osztott 208 diák feladata az volt, hogy ki tud minél több dominót, maximum 500 darabot felállítani 30 perc alatt. A második körben már csak 100 gyerek vett részt, nekik 15 perc alatt kellett minél kreatívabb alakzatot kirakni. Munkájukat a hollandiai Domino-day magyar csapatának tagjai értékelték.
A továbbjutott 25 tanuló este 10 óra 37 perckor állt neki, hogy felállítsa a Guinness-rekordot, ehhez 25 ezer darab dominó állt rendelkezésükre. A hangulat nagyon jó volt, a gyerekek cseppet sem voltak fáradtak, kihívásnak érezték a játékot. Az áruházban mindenütt, szőnyegeken, bútorokon, és a padlón is dominókat lehetett látni. Az éjszaka folyamán többször összedőlt építményük egy-egy része, ami nem kis mennyiségű dominót jelent, ennek ellenére a fiatalok nem vesztették el türelmüket.
Mint Kunné Szörényi Katalin elmondta, ez különösen nagy teljesítmény tőlük, hiszen az iskola tanulói között sok a hiperaktív, magatartászavaros gyermek. A gyerekek ezen az éjszakán legyőzték saját magukat.
A rekordkísérlet vasárnap reggel 8 óra 37 percig tartott. A szervezők 11 óra tájban végeztek a számolással, melynek végeredménye szerint 14 ezer 177 dominót állítottak fel a fiatalok, akik még a pakolásban is segítettek, sőt szeretnék megismételni a Dominó napot.
Forrás: MTI