Bűnügy

Megvadult kutyák szaggatták le az agg férfi lábát

Két staffordshire terrier két idős emberre és szomszédjukra is rátámadt Makón; az egyik ember lábát amputálni kellett - közölte a rendőrség. Az eddigi adatok szerint szerdán a kutyák először egy 73 éves férfira támadtak annak háza előtt.

Az idős ember a kutyák elől megpróbált bemenekülni, azonban a megvadult ebek a kezén és a lábán többször is megharapták. A szomszéd és a férfi 70 éves felesége is segítségére sietett, azonban a kutyákat elkergetni nem tudták, sőt rájuk is rátámadtak. Az idős férfi az egyik lábán olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azt lábszár magasságában amputálni kellett. Felesége nyolc napon túl, míg a szomszéd nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Mivel a helyszínre érkező mentősök a sérülteket a megvadult állatok miatt nem tudták ellátni, az időközben kiértesített gyepmester lelőtte azokat.

A makói nyomozók a szemlével egyidőben végzett adatgyűjtés során megállapították, hogy ki a gazdája a megvadult ebeknek, aki a kutyákat sajátjának elismerte. Az eddig beszerzett információk szerint az állatok nem sokkal korábban a ház udvaráról szöktek el.

A makói rendőrkapitányság maradandó fogyatékosságot okozó, gondatlan testi sértés vétség megalapozott gyanúja alapján indított büntetőeljárást a kutyák gazdája ellen. Az eljárás szakértők bevonásával folyamatban van – mondta a szóvivő.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.