2025. december 22. - Zéno

Jókedvűek a bordélyban dolgozó örömlányok

A bordélyházakban legálisan "dolgozó" prostituáltak ugyanolyan kiegyensúlyozottak és elégedettek, mint a "rendes" munkát végző nők.
2007. március 1. csütörtök 07:45 - Hírextra
Az derült ki egy Ausztráliában nemrég végzett felmérésből, amelyben 250, bordélyokban, illetve az utcán dolgozó, 18 és 57 év közötti örömlányt kérdeztek ki fizikai és szellemi állapotukról, és hasonlították össze az eredményt a korábban a teljes ausztrál lakosság körében végzett kutatásokkal. A csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérés eredménye szerint azonban az otthon titokban, vagy az utcán tevékenykedő prostituáltakra mindez nem áll: őket sokkal több veszély fenyegeti, elsősorban ezért bizonytalanabbak és elégedetlenebbek az életükkel, mint a nyilvánosházakban, legálisan dolgozó társnőik. Az utcai prostituáltak közül minden másodikat bántalmazta vagy kirabolta legalább egy "ügyfele" 2006-ban, míg a bordélyban dolgozóknál ez az arány mindössze 3 százalékos volt.

A felmérés szerint a prostituáltak negyedének van valamilyen egyetemi diplomája, ami rácáfol arra az elterjedt vélekedésre, miszerint az utcalányok a legszegényebb, legiskolázatlanabb rétegből kerülnek ki.

A megkérdezettek 82 százaléka mondta azt, hogy a pénz miatt űzi az egyik legősibb mesterséget - minden másodikuk konkrét célt, például ház vagy autó vásárlásának szándékát nevezte meg fő okként - és 52 százalék nevezte döntő vonzerőnek a "rugalmas munkaidőt".
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását