Gazdaság / HR

Szörfölj, magyar!

Március elsejétől kétszeres, illetve ahol hálózata lehetővé teszi, az eddigiekhez képest négyszeres sávszélességgel nyújt internet-hozzáférési lehetőséget az orosházi, a békéscsabai, a pápai, a sárvári és a salgótarjáni primer-körzet vezetékes telefonszol

Magyarországon tavaly átlagban 512 kbit/sec átviteli sebességet biztosítottak a szolgáltatók. A Hungarotel ettől is elmaradt, miközben az európai átlag ennek már nyolcszorosát is elérte – mondta a Független Hírügynökségnek Ottó Gábor, a távközlési céget a Pantellel és az Invitellel együtt birtokló HTCC-csoport értékesítési igazgatója. Ahhoz, hogy legnagyobb versenytársukkal, a hazai távközlési piac mintegy 75 százalékát birtokló T-Com-mal lépést tartsanak, csütörtöktől változatlan áron jelentős sávszélesség-bővülést biztosítanak előfizetőiknek. Emellett korábban csak diákoknak biztosított olcsó ADSL-csomagokat is piacra dobnak.

Egy évvel ezelőtt a Hungarotel ezrével vesztette el ügyfeleit az akkori díjcsomagok és számlázási rendszerük miatt. Most ezeken is változtattak, s az ügyfélszolgálatokon dolgozók alaposabb felkészítésével, valamint új, áttekinthetőbb számlák bevezetésével próbálják javítani piaci pozíciójukat.

Forrás: Független Hírügynökség

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.