Gazdaság / HR
Az e-pénz biztonságos, csak tudni kell használni
Ugrásszerűen megnőtt, 2 millió fölé emelkedett az elektronikus banki szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek száma Magyarországon, ezért az ezzel járó kockázatokkal is fokozottan számolni kell.
A PSZÁF adatai szerint a hitelintézetek 7,7 millió ügyfele közül több mint kétmillióan használnak elektronikus banki szolgáltatásokat, internetes banki hozzáféréssel pedig több mint 1,3 millióan rendelkeznek. A felügyelet állásponta szerint az "e-pénz" semmivel sem kockázatosabb, mint a készpénz, de az ügyfeleknek ismerniük kell az alapvető biztonsági szabályokat, ezért indítják el tájékoztató akciójukat – mondta a főigazgató.
A PSZÁF több százezer példányban jutattja el a tájékoztató füzetét a hitelintézetekbe és önálló fogyasztóvédelmi honlapot indít – közölte Marsi Erika. A felügyelet a kormány infomatikai incidenskezelő központjának, a CERT-Hungary-nek a részvételével munkacsoport felállítását is kezdeményezi az internetes támadások megelőzésére, kezelésére, és az ezzel kapcsolatos ajánlások kidolgozására. Három hónapon belül elkészül egy olyan dokumentum, amely összefoglalja a piaci szereplőktől elvárt biztonsági intézkedéseket – tette hozzá a PSZÁF főigazgatója.
Marsi Erika szerint a hazai bankok jól vizsgáztak az elmúlt időszak internetes adathalász- (phising) támadásaival szemben, így azok eredménytelenek voltak, de a jelentősen bővülő ügyfélkör felkeltette a külföldi internetes banki csalók érdeklődését – mondta a felügyelet főigazgatója. A PSZÁF az ügyfelek többcsatornás és/vagy többszintű azonosítását követeli meg a bankoktól, és a 8 nagy hitelintézeti csoport közül jelenleg már csak 1 helyen nem biztosított ez a védelem, de ott is folyamatban van a kiépítése – közölte Marsi Erika. A felügyelet ajánlása azt is taralamazza, hogy a többszintű védelem költségeit, például egy azonosító SMS díját a pénzintétek ne hárítsák át az ügyfelekre – mondta a PSZÁF főigazgatója.
Forrás: Független Hírügynökség