2025. december 22. - Zéno

A miniszterelnök nőbotrányai

Válás, ismerkedés interneten, szakítás SMS-ben, egy kis barátnő kipakolása: a finn bulvárlapok hónapok óta élvezkednek Matti Vanhanen finn kormányfő szerelmi kalandjain.
2007. február 27. kedd 11:32 - Hírextra
A finn kormányfő a két esti lapot, az Iltalehtit és az Ilta-Sanomatot az egykori NDK titkos rendőrségéhez hasonlította. Már korábban is "a Stasi kereskedelmi megnyilvánulásának" nevezte a bulvársajtót, majd a napokban a francia hírügynökségnek adott interjúban úgy fogalmazott, hogy "a média nagy része összepárosítja az újságírást és az üzletet, és egyes lapoknál csak a biznisz számít".

Vanhanen, aki 2005-ben vált el két gyermeke anyjától, gyakorlatilag már négy éve, kormányfővé való kinevezése óta a reflektorfényben van magánélete miatt. A politikus azt állítja magáról, hogy a legjobban fát vágni és a háza körül tevékenykedni szeret, magát nemcsak egyszerűnek, hanem félénknek állítja be, és kezdetben szemrebbenés nélkül lenyelte azokat a cikkeket, amelyek akár válásáról, akár Tanja Karpela volt finn szépségkirálynőhöz és kulturális miniszterhez fűződő gyengéd kapcsolatairól írtak. Így volt ez egészen addig, amíg össze nem jött Susan Kuronennel, egy három gyermekes elvált asszonnyal.

Találkozásuk 2006 januárjában példátlan médialázt indított el az amúgy feltűnően csendes, tapintatos finnek körében.

A népszerű sajtó érdeklődése csak fokozódott, amikor a legfőbb érintett bevallotta: barátnőjével egy társkereső internetes portálon ismerkedett meg. Előzőleg ugyanis Vanhanen azt állította, hogy véletlenül elegyedtek szóba, bevásárlás közben. 2006 szeptemberében aztán a kormányfő egy SMS-ben közölte Susannal, hogy mindennek vége, miután az asszony a sajtó elé tárta viszonyuk részleteit. A szakítás lelketlen módja hatalmas vihart kavart.

Az egykori kedves azonban még nem végzett: a közelmúltban jelent meg könyve A miniszterelnök barátnője címmel. Ebbe eredetileg mindennapi életük számos sztorija is bekerült volna. A kiadó azonban, nem kis "nyomás" hatására részben kihúzta a kötetből Susan és az egy finn női magazin olvasói által 2005-ben az ország "legszexibb köztisztviselőjének" választott Vanhanen levelezésének egy részét.

Vajon miképp hat ki mindez a kormányfő politikai karrierjére? Erkki Karvonen egyetemi tanár, a média és a politikai kommunikáció szakértője szerint Vanhanen nőügyei összességükben nem veszélyesek. Némiképp színesítik viszonylag színtelen személyiségét, viszont nem szerencsés, hogy nőfalónak mutatják be. Amennyiben a miniszterelnök jól végzi a dolgát, az emberek fütyülnek a magánéletére, amelyet normálisnak tekintenek egy elvált ember esetében.

A professzor igazát támasztja alá az is, hogy a napokban 58 ezren írtak alá Finnországban egy petíciót, amelyben arra szólítják fel Susan Kuronent: ne nyilatkozzon a továbbiakban kettejük életéről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását