Belföld
80 értékelhető információ a Teve utcáról
Mintegy nyolcvan értékelhető információt kapott eddig a rendőrség a február 13-i, Teve utcai rendőrszékház elleni támadással összefüggésben - mondta el kedden az MTI érdeklődésére az NNI szóvivője, aki szerint ezeket a bejelentéseket jelenleg is ellenőrzi
Horváczy Emese szólt arról is, hogy kaptak bejelentéseket azzal a rajzzal kapcsolatban is, amelyet egy hete hoztak nyilvánosságra, és amely egy, a támadás előtti napokban a helyszín környékén gyanúsan sétálgató 20 év körüli férfit ábrázol. A szóvivő beszámolt arról is, a rendőrség továbbra is keresi azt a fekete Volkswagen Golfot, amely a lövöldözés idején járt a Teve utcában, a kocsi utasa vagy utasai ugyanis fontos információkkal szolgálhatnak.
Zsombok György, az NNI igazgatóhelyettese egy héttel a támadást követően azt mondta: a jármű utasai korábban "elkövetői szerepkörben" is felmerültek, de szerepük tisztázódott, már csak tanúként keresik őket. Potenciális szemtanúk lehetnek – mondta akkor.
A rendőrség Teve utcai székházára két hete, február 13-án hajnalban, 0 óra 33 perckor adtak le vélhetően egy Kalasnyikov géppisztolyból nem célzott lövéseket. Bene László országos rendőrfőkapitány aznap közölte: 15 lövés érte az épületet, és a lövedékek csaknem 15 millió forintos kárt okoztak.
A lövedékek az épület kilencedik és tizenharmadik emelete között csapódtak be. Az országos rendőrfőkapitány még aznap ötmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemi információval segíti a támadás nyomozását.
Forrás: MTI