Gazdaság / HR
Távoznak a héják az MNB-ből
Pragmatikus, de a jelenleginél egyértelműen enyhébb alapállású Monetáris Tanács várható az MNB élén bekövetkező személycserék után, áll az egyik vezető londoni befektetési csoport magyarországi tényfeltáró látogatásra alapuló elemzésében, amely szerint a
A Barclays Capital feltörekvő piaci elemző csoportjának a ház pénteken Londonban kiadott átfogó értékelése szerint Magyarországon számos helyi elemző "szilárd bankszektorbeli tapasztalatokkal bíró, jó menedzsertípusnak" írta le a jegybankelnöki posztra jelölt Simor Andrást.
Simornak 1998-2002 között, tőzsdeelnöki korában nem voltak "nagy ütközései" az akkori jobbközép Fidesz-kormánnyal sem, ami arra utalhat, hogy nincsenek erőteljes politikai kötődései, jóllehet nyilvánvalóan baráti viszonyt ápol majd a jelenlegi kormánnyal, "hiszen az jelölte őt" a tisztségre, áll a Barclays Capital elemzésében.
Az MNB és a kormány viszonyának javulását más londoni elemzők is jósolják Simor hivatalba lépése után. Dwyfor Evans, a Bank of America (BoA) londoni befektetési csoportjának európai feltörekvő piaci stratégiáért felelős alelnöke még a jelölés bejelentésének napján az MTI-nek azt mondta: Simor nyilvánvalóan jóval kevésbé fogja kritizálni a kormány gazdaságpolitikáját, mint Járai Zsigmond jelenlegi elnök, így a kormány és az MNB közötti, "gyakran csípős" viszony "valamelyest enyhülhet".
A Goldman Sachs befektetési csoport akkor kiadott londoni elemzése is azt valószínűsítette, hogy Simor András kinevezésével az MNB és a kormány jobb viszonyt ápol majd, mint Járai Zsigmond idején.
A Barclays Capital pénteki londoni elemzése szerint Simor elősegítheti a konszenzus kialakítását a Monetáris Tanácson belül, minimalizálva bármilyen jelentősebb jövőbeni pénzügypolitikai kilengés esélyét. A ház alapeseti forgatókönyve az, hogy Simor Andrással és a két új alelnökkel – akiknek egyike Simorral együtt a Monetáris Tanács tagja lesz – pragmatikus vezetés kerül az MNB élére. A Monetáris Tanács alapállása azonban így is az enyhülés felé fog elmozdulni, mivel az új emberek olyan tagokat váltanak, akik "elkötelezett héja" hírében álltak.