Kultúra

Születésnapi koncert a Palotában

Snétberger Ferenc Berlinben élő gitárművész 50. születésnapját magyarországi turnéval ünnepli. A koncert-sorozat első állomása pénteken a Zeneakadémia Nagyterme lesz, a születésnapi koncertkörút március 12-én Snétberger Ferenc szülővárosában, Salgótarjánb

Az 1988 óta Berlinben élő gitárművész pénteken este a Zeneakadémián barátaival lép fel. A koncerten közreműködik Arild Andersen, Paolo Vinaccia, David Friedman, Markus Stockhausen és Dhafer Youssef. Snétberger Ferenc vendége lesz Dés László is, akivel az 1980-as évek végén a Trio Stendhalt létrehozták.

Március 7-én a Művészetek Palotájában folytatódik a születésnapi koncertkörút. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Snétberger Ferenc a Danubia Szimfonikus Zenekarral ad klasszikus zenei koncertet. Az esten elhangzik például a Népem emlékére című, első nagyzenekari Snétberger-kompozíció Pejtsik Péter vezényletével, Lendvay József hegedűművész közreműködésével.

A két fővárosi koncert között Snétberger Ferenc több vidéki városban is fellép.
Zalaegerszegen, Dunaújvárosban, Győrben, Sopronban, Gödöllőn, Veszprémben, Gyöngyösön, Szegeden és Tiszaújvárosban a közönség a gitárművész jazz repertoárját hallgathatja meg. A magyarországi koncertkörút március 12-én, Snétberger Ferenc szülővárosában, Salgótarjánban fejeződik be.

Snétberger Ferenc 1957. február 6-án született Salgótarjánban. Első mestere édesapja volt, később a budapesti Bartók Béla Konzervatórium jazzgitár szakára járt. Nemzetközi karrierje hamar elindult, játszott a dzsessz sztárjaival: Didier Lockwooddal, Anthony Jacksonnal, Bobby McFerrinnel, James Moodyval és Pat Methenyvel is. Egy nemzetközi gitárszaklap szerint játékában ötvöződik a cigány dallamvilág, a spanyol flamenco, a klasszikus stílus és a dzsessz.

Forrás: Független Hírügynökség

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.