2025. december 22. - Zéno

Lőttek a magyar gyerekeknek?

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden jelentette be, hogy a kormány következő ülésén tárgyalja azt a programot, mely átfogó megoldást igyekszik nyújtani a gyermekszegénység felszámolására. A Ferge Zsuzsa és csapata által készített Generációs Program enne
2007. február 20. kedd 12:07 - Kovács Gabriella Anna

Az elemzés hat területen hasonlítja össze az országok teljesítményét: az anyagi helyzet, az egészségi állapot, az oktatás, az életmód területén, valamint vizsgálja a gyermekek egymáshoz és szüleikhez fűzödő kapcsolatait, és azt, hogy a fiatalok hogyan ítélik meg saját helyzetüket. A jelentés rámutat arra, hogy minden országnak akad tennivalója, hiszen a vizsgáltak között egyetlen olyan sincs, mely mind a hat területen felkerült volna a lista első három helyének valamelyikére.

Az összesen negyven mutató elemzésével az UNICEF azt kívánja hangsúlyozni, hogy a gyermekek jólétét nem kizárólag a társadalom gazdasági helyzete, az egy főre jutó nemzeti jövedelem határozza meg. A Cseh Köztársaság például számos területen jobb eredményt ért el, mint a nála gazdagabb országok. Az összesített rangsorban Hollandiát Svédország, Dánia és Finnország követi. A legutolsó két helyet az Egyesült Államok és Nagy-Britannia foglalja el Magyarország előtt. Hazánkat Ausztria egy, a Cseh Köztársaság négy, Lengyelország pedig öt hellyel előzi meg.

A gyermekek anyagi jóléte

Legalacsonyabb - 5 százalék alatti - a relatív szegénység aránya négy skandináv országban. Magyarország a lista közepe felé helyezkedik el, a gyermekes családok 12-13 százalékának jövedelme nem éri el az átlagos jövedelem felét. 15 százaléknál nagyobb a gyermekszegénység aránya Portugáliában, Spanyolországban és Olaszországban, továbbá az USA-ban, Nagy-Britanniában és Írországban. Magyarországon, a Cseh Köztársaságban és Lengyelországban a gyerekek kb. 40 százaléka úgy érzi, hogy családja szegény. Ezzel a volt szocialista országok a lista utolsó helyeit foglalják el.

A csecsemőhalandóság, a kis súllyal született csecsemők aránya, a védőoltásokkal való ellátottság, halállal végződő balesetek és sérülések aránya tekintetében az élmezőnyben kizárólag európai országok találhatók: Svédország, Izland, Hollandia, Finnország, Dánia. Magyarország első helyen áll védőoltások tekintetében, de a sor végén kullog csecsemőhalandósági rátájával és utolsó előtti helyre került a kis súllyal született csecsemők arányával.



Nálunk legalább beszélnek a szülők a gyermekeikkel

Belgium és Kanada vezeti az összesített listát az oktatás terén, melynek végén négy dél-európai ország, Görögország, Olaszország, Spanyolország és Portugália található. Lengyelország az előkelő harmadik, Magyarország a 13. helyet foglalja el ezen a területen. Az egyszülős családban vagy mostohaszülővel nevelkedő gyermekeknél nagyobb arányban fordul elő az iskolából való kimaradás, az otthonról való korai elköltözés, a rosszabb egészségi állapot, az alacsony képzettség és alacsony fizetés. A vizsgált országok összességében átlagosan a gyermekek 80 százaléka mindkét szülőjével együtt él. Azon gyerekek aránya, akikkel hetente többször beszélgetnek a szülők, Magyarországon és Olaszországban a legmagasabb, 90 százalék körül mozog. 50 százaléknál alacsonyabb az arány Kanadában és Németországban.

Minden tizedik magyar tinédzser dohányzik

Minden harmadik magyar gyerek arról számolt be, hogy naponta eszik gyümölcsöt, ezzel a középmezőnyben helyezkedünk el. A listát Portugália, Lengyelország, Németország és a Cseh Köztársaság vezeti. Reggelizésben viszont nem vagyunk olyan jók, csupán a fiatalok fele eszik valamit reggelente. A svájci, az osztrák és a portugál gyerekek panaszkodnak legtöbbet arra, hogy iskolatársaik bántják, csúfolják, molesztálják őket. Magyar gyerekek esetén ez az arány valamivel több mint 20 százalék.

Legalább hetente egyszer elszív egy cigarettát a német kiskamaszok 16 százaléka. A magyar adatok ennél kedvezőbbek, a fiatalok kb. 12 százaléka dohányzik heti rendszerességgel. Az angol, a svájci és a kanadai fiatalok több mint harmada fogyasztott cannabist az elmúlt 1 évben. Itt Magyarország 12-13 százalékkal Görögország, Svédország, Finnország és Ausztria mögött az ötödik helyre került.

A fiatalok szubjektív véleménye jólétükről

Az összesített lista
1. Hollandia
2. Svédország
3. Dánia
4. Finnország
5. Spanyolország
6. Svájc
7. Norvégia
8. Olaszország
9. Írország
10. Belgium
11. Németország
12. Kanada
13. Görögország
14. Lengyelország
15. Csehország
16. Franciaország
17. Portugália
18. Ausztria
19. Magyarország
20. Egyesült Államok
21. Nagy-Britannia

A fiatalok sokkal pozitívabban nyilatkoztak helyzetükről Hollandiában, Spanyolországban és Görögországban, mint Lengyelországban és Nagy-Britanniában. A magyar gyerekek véleményük alapján a lista alsó harmadának tetején találhatók. Norvégiában és Ausztriában a fiatalok majdnem 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szeret iskolába járni. A magyar gyerekek viszonya is pozitív az iskolához, Magyarország a lista 6. helyén áll. Megállapítható, hogy az OECD tagállamokban fokozatosan csökken a fiatalok, elsősorban a lányok elégedettsége sorsukkal.

Magas adók és erős szociális háló a jólét titka

A munkahelyteremtés az egyik fontos tényező a családok szegénységében – vonta le a következtetést az UNICEF magyarországi igazgatója. Általában azok az országok végeztek az élen, akiknek kicsi a lakossága, homogének, alacsony a bevándorlók aránya, magasak az adók és sokat költenek a szociális biztonságra. Kecskeméti Edit szerint az eredményekből azt kell látni, hogy bizonyos megelőző programokra lenne szükség ahhoz, hogy az egészségügyi mutatók javulást mutassanak. A meglévő megelőzési programok pedig nem érnek el egyenletesen minden réteget, és nem eléggé összehangoltak – mutat rá Kecskeméti.

Példaként hozta fel a szexuális felvilágosítás hiányát, melynek eredményeként hazánk a 21-es listában alulról a negyedik helyet foglalja el a tinédzser-szülések tekintetében. Az anyák életmódja – táplálkozás, lakásviszony, alkoholfogyasztás, dohányzás – befolyásolja a koraszüléseket és a kis súllyal született csecsemők arányát. A magyar mutatók e tekintetben kedvezőtlenek, ennek tudható be a magas csecsemőhalandóság.

Az előnytelen magyar eredményekben része van annak is, hogy átmentünk egy rendszerváltáson, de Kecskeméti szerint ennek pozitív kicsengése is van, hiszen a volt szocialista országokban még sokat számít a család szerepe, míg a nyugat-európai országokban fellazultak a kötelékek.

Nem elhanyagolható tény az sem - véli az UNICEF hazai vezetője -, hogy ebben a jelentésben a világ legfejlettebb országaihoz hasonlítanak minket, ezért helyén kell kezelni az eredményeket. Az tény, hogy van néhány terület, ahol utolsó helyen végeztünk, de például oltás kapcsán az élmezőnybe kerültünk, míg a 40 mutatót vizsgáló felmérésben legtöbbször a középmezőnyben maradtunk. „Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ahol mi 19. helyen állunk, ott Ausztria a 18. De ezzel együtt nem jelenti azt, hogy nincsenek egyenlőtlenségek, és igenis sok gyerek van olyan helyzetben hazánkban, amin azonnal változtatni kell” - nyomatékosította Kecskeméti Edit.

Generációs terv már van, lesz-e hozzá pénz?

Magyarországon a gyermekszegénység ellen 2005-ben indítottak átfogó pogramtervet, amikor a miniszterelnök Ferge Zsuzsa akadémikust kérte fel, hogy egy szakmai kerekasztalopn dolgozzák ki a Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Programot. Ferge Zsuzsa a Hírextrának elmondta, hogy az elmúlt másfél évben elkészített anyag alapján összeállt az országgyűlési tervezet, mely a „Legyen jobb a gyerekeknek” Nemzeti Stratégia nevet kapta, és az lenne a fontos, hogy a parlament a lehető legnagyobb többséggel elfogadja. „Ez egy generációs terv, melynek, rövid távú, hároméves programja most kapta meg végleges formáját, és a 25 évre szóló programot pedig a következő bő egy évben kell összeállítani - mondta Ferge Zsuzsa. A megélhetési problémák enyhítésére – mely súlyos anyagi forrásokat igényel – megoldás lenne a három és annál több gyermekesek családi pótlékának megemelés, illetve a lakásproblémák csillapítása és a kilakoltatások csökkentése. Ugyanakkor meg kell tenni több olyan lépést, mely nem annyira pénz-, mint emberigényes - véli az ELTE Szegénységkutató Központjának vezetője. Vagyis helyi szinten meg kell kezdeni a párbeszédet és a terveket megvalósítani, embereket felkészíteni. Megtudtuk, hogy elkészült egy forgatókönyv – melyet már tesztelnek is – hogy miképp enyhíthetők a problémák kistérségi szinten, mely a szociológus szerint azért fontos, mert minden település, térség, megye más és más, bár a problémák hasonlóak.



Kevés lesz a pénz idén

Az UNICEF-jelentés kapcsán Ferge Zsuzsa elmondta: nem tartalmaz olyan megállapításokat, melyeket korábban nem lehetett tudni. Szerinte az elmúlt évek tendenciája csak egészen kismértékben mozdult el pozitív irányba. A probléma gyökerét Ferge is az alacsony foglalkoztatásban és alacsony bérekben látja. Ferge felhívta a figyelmet, hogy rendelet és törvény ugyan van – hisz létezik gyermekjóléti és gyermekvédelmi törvény – csak ezek nem jól valósulnak meg: nincs elég ember, nincs elég szakértelem, nem jó a szemlélet, nem elégge szeretik a gyerekeket, sok a kirekesztés, és a papír és a valóság közt túl nagy a távolság. „Az a legnagyobb baj, hogy mindig csak úgy csinálunk, mintha, tényleges lépések azonban nem történnek. Ferge valószínűsiti, hogy idén nagyon kevés pénz lesz a program részleteinek megvalósítására, és reményét fejezte ki, hogy jövőre valójában el lehet kezdeni a megvalósítást.

A szociológus állítja, hogy elsősorban az embereken, a helyi közösségeken, a szakmai együttműködésen, a cigányok és nem cigányok együttműködésén, és a tolerancián múlik, hogy megvalósítják-e a programot, ezzel együtt a pénzforrás is tényező, amit jól is kell elkölteni. A lényeg - mondja Ferge Zsuzsa - , hogy nyomásgyakorlásra ez a programterv nem végrehajtható. „Meg kell értenie a településeknek, iskolaigazgatóknak, hogy enélkül az ország tönkre fog menni. Vagyis szemléletváltás nélkül nem fog menni. 

 

 

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

kataflower
2007. február 21. 08:32
Hogy lehet olyat leírni, hogy "azok az országok, AKIK..."
Amúgy a cikk szomorú, elkeserítő. De hogy lehet lehe az, hogy Portugália megelőzi Ausztriát, AMELY éppen előttünk áll a tabellán?! Ez elég hihetetlen.
Szerintem a magyar gyerekekkel nem foglalkoznak eleget a szüleik 6 éves kor fölött, megy a kényszerű(?) hajsza a pénz után.
Amandil
2007. február 20. 20:14
Szép lassan eljutunk az amerikai "színvonalra".... Bezárják az iskolákat, mert nincs pénz. Kérdem miért? Minden pedagógus megmondja, hogy kis, azaz 8-max 15 fős csoportban lehet csak igazán hatékony az oktatás. Végre (?!) eljutottunk oda, hogy lenne elég épület ennek megvalósítására, erre összevonják, bezárják az iskolákat, hogy mennyivel gazdaságosabb a 35 fős osztály. Igen. De ennek hosszú távon lesznek komoly következményei!!! Felnő egy nemzedék, ide-oda dobálva, és megtanulják, hogy hiába tüntetni, hiába aláírást gyűjteni, a hatalmasok úgyis azt teszik amit akarnak. Nem lenne szabad ezt engedni. 15 éve a magyar oktatás, szakoktatás a világelsők között volt. ma pedig a végén kullogunk. Lehet ez lenne a cél? Lehülyíteni a magyar embereket annyira, hogy birkamódra csak rabszolgák lehessenek????? Miért tesznek tönkre egy nemzedéket az ezro-európai unió-gazdaságosság- és megszorítások blabla égisze alatt??? Kinek az érdeke?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását