Gazdaság / HR

Változnak a BUX és BUMIX indexek felülvizsgálati elvei

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) módosítja a BUX és a BUMIX kosarába kerüléshez szükséges kritériumokat, a változások március 1-jén lépnek életbe - közölte a BÉT a honlapján.

A tőzsde hivatalos részvényindexében, a BUX-ban azok a részvények szerepelhetnek, amelyek a kosár évente kétszeri felülvizsgálatakor a kosárba kerüléshez szükséges hét feltételből legalább ötöt teljesítenek. A BUX index kosarában legalább 12, de legfeljebb 25 részvény kaphat helyet. A kritériumrendszer módosítását azért kezdeményezte az Indexbizottság, mert az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy a bekerüléshez szükséges legalább öt feltételt nem teljesíti minimum 12 papír.

A tőzsde Indexbizottsága márciusban és szeptemberben vizsgálja a feltételek teljesülését.

A módosítással csökken a saját tőkére vonatkozó minimum, a részvénysorozat kapitalizációjának minimális értéke viszont 1 milliárdról 5 milliárd forintra nő, és a közkézhányaddal korrigált kapitalizációra fog vonatkozni.

Az eddigi feltételek szerint az adott részvény árfolyamértéken vett forgalmának el kell érnie a teljes részvénypiaci forgalom fél százalékát, ez kiegészül azzal, hogy fél százalékát vagy legalább 5 milliárd forintot. A forgási sebességre vonatkozó feltétel is módosul.

Az eddigiek szerint az adott részvény teljes bevezetett mennyiségének legalább a 20 százaléka kellett hogy megforduljon a parketten a felülvizsgálatot megelőző félévben. Az új feltétel, hogy a közkézhányaddal korrigált bevezetett mennyiség legalább 50 százalékára kössenek üzletet.

A kosárba bevezetett részvénymennyiség megállapításánál figyelembe veszik a sikeres vételi ajánlat hatására lecsökkent közkézhányadot, ha az legalább 10 százalékkal csökkent az előző felülvizsgálat óta.

A BUMIX esetében az eddigi 100 milliárd forintról 125 milliárd forintra emelkedik a kosárba bekerülhető részvénysorozat közkézhányaddal korrigált piaci kapitalizációjának a maximális értéke.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.