Sztárhírek

Megvan a 10 lány

Kiválasztották a Danubius Rádió tehetségkutatójának 25 legjobb hangját. A nyilvános meghallgatáson rögzített, és a rádióhoz beküldött hanganyagok közül kellett dönteniük az ítészeknek, méghozzá úgy, hogy nem tudták, melyik hanghoz milyen külső tartozik.

Szűcs Judith, Tóth Vera, Jáksó László, Rakonczai Viktor, Knapik Tamás, Csonka András és a rádió zenei igazgatója, Csík Gabriella nem volt könnyű helyzetben, ismét rá kellett jönniük: rendkívül sok tehetséges, remek hanggal megáldott lány van Magyarországon.

Bár a válogató jelmondata az volt, hogy a külső nem számít, mégis kifejezetten csinos, de mindenképpen különleges kisugárzással rendelkező lányok léptek be sorra a szobába, ahol a zsűri néha bizony tátott szájjal hallgatta a jelentkezőket.

Szűcs Judith: „annyira jók voltak a lányok, hogy többük esetében meg vagyok lepődve, hogy miért is nem hivatásos énekesek még. Bár én már a nyilvános meghallgatáson is össze tudtam volna hozni a négyest… Úgy tűnik, még mindig vannak eltitkolt tehetségek. Rakonczai Viktorral folyamatosan egymásnak mutogattuk a karunkat, hogy milyen libabőrös és ennél jobb jel nem is lehetne.”

Knapik Tamás: „A nyilvános válogatásnál először megijedtem, mert bizony sok olyan lány volt, aki nem felelt meg a kritériumoknak, persze ott is hallottunk jókat, aminek nagyon örültünk. Most azonban 25 olyan hangot és olyan egyéniséget ismertünk meg, akik komoly meglepetést okoztak nekünk, biztosan állíthatom: nagyon jók voltak a lányok. Nem volt könnyű dolgunk, amikor el kellett döntenünk, hogy ki legyen a tíz továbbjutó között. Nekem már van titkos kedvencem, de ezt persze nem árulhatom el, minden esetre bízom benne, hogy a hallgatók őt is bejuttatják, hiszen mostantól ők döntenek.”

Csonka András: „Nagyon élveztem a válogatást, jó kis csapatmunka volt. Szerencsére bebizonyosodott, hogy milyen kincsek járkálnak közöttünk, akik talán maguk sem tudják, mekkora tehetségek – és ha nincs ez a válogató, akkor még az is lehet, hogy soha nem is derül ki. Bevallom nekem is megvannak a kedvenceim, akikért nagyon izgulok.”

A lányoknak egyébként két zsűri előtt is meg kellett mutatni tudásukat. Az első teremben a fent említett és a már jól ismert celebrity-kből álló zsűri faggatta és énekeltette őket, akikhez Majka is beszállt, persze csak kíváncsiságból, de pontozni nem pontozott.

A második teremben már egyéb szempontok alapján is figyelték a jelentkezőket Herczeg Zoltán divattervező, Stefanidu Janula énektanár, Molnár Gábor (Gold Record), Nagy Zoltán (a Danubius Csili főszerkesztője), Papp Tímea (Kisó mellett ő lesz a másik koreográfus).

Ők már arra voltak kíváncsiak, hogy milyen csapatjátékos, sztár lehetne a jelöltből, ha bekerülne a 4 idegen közé.

A két zsűri döntése alapján – amely egyébként nagyon egybehangzó volt – kiválasztották azt a 10 szerencsést, akik közül már a hallgatók döntik el, hogy ki legyen az a négy lány, akikből majd hazánk legújabb lánycsapata megalakul. Egy biztos: énekelni tudnak majd…

A 10 lány tehát hétfőtől a hallgatók előtt is bemutatkozik majd.

Forrás: redlemon

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.