Belföld
Lehessen traktorozni Budapesten!
Az Alkotmánybíróság döntése nyomán a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége azt követeli, hogy a mezőgazdasági erőgépek behajtását tiltó táblákat Budapest egész területén szereltessék le.
A Fővárosi Önkormányzat múlt év október 26-án módosította a fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 59/1995. számú rendeletét, és annak értelmében a fővárosi közterületeken – a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvények esetében is – az önkormányzat hatáskörébe utalta többek között a színpadi és hangosító berendezések felállításának engedélyezését, valamint közterület-használati engedélyhez kötötte építmények, berendezések, és járművek elhelyezését politikai rendezvényeken.
Az érintett rendelkezést a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet támadta meg, az Ab háromtagú tanácsa pedig hétfőn alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette azt. A Magosz a taláros testület döntése értelmében azt követeli Demszky Gábor főpolgármestertől, hogy a mezőgazdasági erőgépek behajtását tiltó táblákat Budapest egész területén szereltesse le, tekintettel arra, hogy azok az Alkotmányban rögzített békés gyülekezés szabadságát korlátozzák.
"A gazdademonstrációk jelképei minden esetben azok a mezőgazdasági erőgépek voltak, amelyekkel a gazdák a demonstrációk helyszínén megjelentek, és gyakorolták az Alkotmányban biztosított békés gyülekezés jogát" – írta a szervezet szövetségi igazgatója a főpolgármesternek címzett levelében.
A levél emlékeztet arra, hogy a 2005. február 21-től 2006. március 13-áig tartó budapesti gazdademonstráció során a főváros kezelésében levő egyetlen utat vagy teret sem tettek tönkre a magyar gazdák járműveikkel, így valótlannak tartják azt az állítást, hogy azért kellett korlátozó KRESZ-táblákat kihelyezni Budapest területén, hogy a magyar gazdák traktoraikkal ne tegyék tönkre a főváros útjait és tereit.
Forrás: MTI