Bűnügy

A nő 2005 októberében ismerkedett meg a sértettel

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség annak az asszonynak az ügyében, aki a gyanú szerint egy önkormányzati tisztviselő megvesztegetését ígérte egy ismerősének, ám saját hasznára fordította a kicsalt pénzt - jelenti a HavariaPress.

Ha az ügyészség is egyetért az indítvánnyal, az 58 éves budapesti nő befolyással való üzérkedés megalapozott gyanúja miatt állhat a bíróság elé. A nyomozás adatai szerint a nő 2005. októberében ismerkedett meg a sértettel, aki szeretett volna kibérelni egy önkormányzati bérlakást Budapesten. A nő azt állította, hogy önkormányzati dolgozó és némi pénzért el tudja intézni, hogy a sértett megkapja a kinézett bérlakás bérleti jogát. A gyanúsított azt állította, hogy a pénz egy része az illetékes ügyintéző megvesztegetésére kell, míg a fennmaradó rész az ő jutaléka, utóbb azonban kiderült, hogy a teljes összeget saját céljaira használta, az önkormányzatnál semmilyen kapcsolattal nem rendelkezett, és nem is végzett semmilyen ügyintézést a lakás megszerzéséért. A rendőrség a napokban lezárta az ügy nyomozását, és vádemelési javaslattal adta át az iratokat a Fővárosi Főügyészségnek.

Forrás: HavariaPress

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.