Belföld

Toller-ügy: szerdán tárgyalás

Szerdán tárgyalja a Szekszárdi Városi Bíróság a Toller Lászlót, Pécs volt polgármesterét és sofőrjét az elmúlt év júniusában ért közlekedési baleset okozójának büntetőperét - közölte a városi bíróság elnöke. A vádlott ellen halálos közlekedési baleset gon

A vádirat szerint a június 19-én a 61-es úton történt balesetet – amelynek következtében a Toller László szolgálati gépkocsiját vezető Szőke László három héttel később életét vesztette, a politikus pedig maradandó egészségkárosodást szenvedett -, döntően a vádlott szabályszegései okozták.

A Mercedes sofőrje úgy kezdett egy teherautó, valamint egy pótkocsis járműszerelvény előzésébe, hogy a manővert nem tudta a záróvonal előtt befejezni, a szemből érkező személykocsi vezetője megpróbálta az ütközést elkerülni, lehúzódott az útpadkára, amely azonban megdobta a járművet, és az a bal oldali árokpartnak csapódott.

A balesetet követően a gépkocsi vezetője belehalt sérüléseibe, Toller Lászlót pedig kómás állapotban jelenleg otthonában ápolják.

Az első tárgyalási napra valamennyi szakértő és tanú megidézést kapott, amennyiben nem érkezik a zárt tárgyalás elrendelésére vonatkozó kérelem, a bíróság nyilvános eljárás keretében tárgyalja a büntetőpert – közölte a városi bíróság elnöke.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.