Belföld

Minisztercsere a MEH élén?

Távozhat a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) éléről Szilvásy György - értesült a Hírszerző. Gyurcsány Ferenc a portál információi szerint február elején már fel is kérte Kiss Péter szociális és munkaügyi minisztert a MEH vezetésére - de a pozícióra akad önkén

A közelmúltban a Hírszerző többször beszámolt róla, hogy az MSZP február végi kongresszusa után változik a miniszterelnöki kabinet működése. A tervezett kabinetfőnöki poszt várományosa Gál J. Zoltán, annak ellenére, hogy az MSZP erős embereinek többsége nem nézné jó szemmel áthelyezését.

A miniszterelnöki kabinet és a MEH átalakításával kapcsolatos játszma február elejétől öltött komolyabb méreteket, miután Gyurcsány Ferenc váratlanul fölajánlotta a kancelláriaminiszteri posztot a Miniszterelnöki Hivatalt 2003 és 2006 között egyszer már vezető Kiss Péternek, aki most szociális és munkaügyi miniszter. Kisst a második Gyurcsány-kormány megalakulása után Gyurcsány bizalmasa, Szilvásy György váltotta a kancellária élén.

A Hírszerző vezető szocialista forrásokból úgy tudja, hogy a MEH élén bekövetkező esetleges váltás Szilvásy György akaratával is találkozik, aki a jövőben szívesebben foglalkozna a MEH alá rendelt egyes szakterületek, köztük a polgári titkosszolgálatokkal kapcsolatos ügyek felügyeletével.

A kormányfő február első hetében tett ajánlata a portál információi szerint nem váltott ki különösebb lelkesedést Kiss Péterből, aki továbbra is Gyurcsány Ferenc helyettese a kormányban – annak ellenére, hogy júniusban a MEH éléről a szociális és munkaügyi tárca élére került.

Egy másik, a kormányfő környezetét jól ismerő informátor szerint Kiss Pétert egy dolog motiválhatná a poszt elfogadásában: ez pedig Draskovics Tibor kancelláriaminiszterségének megakadályozása lenne – írja a hírszerző.hu.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.