Külföld
18 évet ült ártatlanul
Tizennégy millió dolláros kártérítést ítéltek meg az Egyesült Államokban egy volt halálra ítéltnek, aki tizennyolc évet ült rács mögött ártatlanul.
Az ügyészség visszatartott olyan információkat, amelyek a most 44 éves férfi javára szóltak. John Thompson ezért 1985-ben tévesen ítélték halálra egy szállodai alkalmazott meggyilkolása miatt, és csak a 18 évvel későbbi perújrafelvétel során tudta bebizonyítani ártatlanságát – határozott a New Orleans-i bíróság, amelynek döntését a The Times-Picayune újság ismertette szombati számában.
A laboratóriumi vizsgálat eredménye, amely szerint a rablógyilkosnak az áldozat nadrágján talált vére nem azonos a vádlottéval, 1999-ben, a kivégzés kitűzött időpontja előtt néhány héttel került csak elő. A fellebbviteli bíróság a halálos ítéletet megsemmisítette és új pert rendelt el, amelyben a vádlottat ártatlannak találták.
A New Orleans-i ügyészség megfellebbezi az ítéletet. A bírósági döntésben elrendelt pénzügyi tehertétel "meglehetősen hátrányosan érintené működésünket és képességünket, hogy városunkat szolgáljuk" – fogalmazott Eddie Jordan körzeti ügyész.
Forrás: MTI