Gazdaság / HR

Nincs egyetértés a szabadságolásról

Nem született egységes álláspont a szabadságok kiadását módosító minisztériumi javaslatról pénteken az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén, így a kormány saját hatáskörben tesz javaslatot a probléma megoldására.

A tervek szerint 2007-től csak a szabadság negyedét lehetne a következő évre átvinni. A pontosítást az Alkotmánybíróság döntése tette szükségessé – ez március 31-i hatállyal eltörli azt a szabályt, amely megengedi, hogy gazdasági érdekre hivatkozva a következő év június 30-ig átvihesse valaki a szabadságát, ha pedig a kollektív szerződésekben is szerepel, akkor egészen az év végéig kitolható ez a lehetőség.

Csizmár Gábor a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára hangsúlyozta, hogy a kormány elé kerülő minisztériumi javaslat alapján lehetőség szerint minden szabadságot ki kell adni a tárgyévben, ez alól csak két esetben lehetne eltérni: vis maior, tehát előre nem látható esemény miatt, vagy pedig előre szintén nem látható "rendkívüli gazdasági érdekekre hivatkozva" át lehetne vinni a szabadság negyedét. A tárca javaslata szerint a még "benn lévő" szabadságokat 2007. december 31-ig kellene kiadni, 2008-tól pedig legfeljebb március 31-ig, illetve kollektív szerződés esetén június 30-ig lehet majd áttolni a szabadságok egynegyedét.

A munkavállalói oldal ugyanakkor élesen kritizálta a kormányt, amiért az egy lehetséges újabb alkotmánysértéssel továbbra is fenntartaná a gazdasági érdekre való hivatkozás lehetőségét a törvényjavaslatban.

A munkáltatói oldal viszont alapvetően támogatta a kormány javaslatát. A tárgyalások még folytatódnak, legkésőbb március 14-ig kell megállapodni a kérdésben.

Forrás: Független Hírügynökség

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.