Sport

Csökkenhet a használható stadionok aránya

Az olasz kormány, az olimpiai bizottság és a labdarúgó-szövetség vezetőinek hétfő esti ülésén úgy határoztak, hogy a jövőben csak azokban a stadionokban lehet nézők előtt mérkőzéseket rendezni, melyek minden szempontból megfelelnek a biztonsági előírásokn

A döntésről Giuliano Amato belügyminiszter számolt be. A kormány szerdán rendkívüli ülést tart, melyen előkészíti a stadionokra vonatkozó, várhatóan minden eddiginél szigorúbb új biztonsági előírásokat. A jelenlegi szabályozás szerint is csak olyan stadionban lehetne élvonalbeli bajnokit rendezni, amelyben névre szólóak a jegyek, a nézőket pedig elektromos beléptetőkapukon, illetve forgóajtókon keresztül engedik be a lelátóra.

A 10 ezer férőhelyesnél nagyobb stadionokban kötelező a belső, illetve a külső teret lefedő videorendszer.

Korábban a dpa német hírügynökség azt írta, hogy az előírásoknak egyelőre a római, a torinói, a genovai, a messinai, a palermói és a sienai élvonalbeli csapat stadionja felel meg, hozzátéve, hogy a milánói arénában, valamint Parmában heteken belül befejeződik a belső megfigyelő rendszer kiépítése.

Az AFP úgy tudja: csak a torinói Olimpiai és a római Olimpiai Stadion, valamint a palermói és a sienai létesítmény felel meg teljesen a követelményeknek, az EFE viszont úgy értesült, hogy egyedül a római Olimpiai Stadion tökéletes, míg közel áll ehhez a milánói Giuseppe Mezza Stadion, valamint a torinói Olimpiai Stadion.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.