Helyszín a metróállomás melletti parkoló, nagyjából tíz óra van. Kisebb médiacsődület egy harmincas éveiben járó, szakállas figura környezetében: ő Ivády Gábor, a legjobb marketinges érzékkel bíró polgármester Ivádról (és ez nem vicc). A falu első embere ütött-kopott Skodája mellett ismerteti céljait az újságírókkal – amik nagyjából-egészéből megfelelnek a mellette álló táblán olvashatókkal. A község ugyan megnyert egy pályázatot, – a falugondnoki programban vennének egy buszt, amivel a gyerekeket és időseket fuvaroznák, ha az szükséges – ám az ehhez szükséges tízmillió forintot csak utólag kapják meg az államtól (utófinanszírozás a dolog neve, bevett pályáztatási szokás – előre ugyan nem lehet elsikkasztani az így nyert pénzt, ez előnye, de minden más ellene szól – például az a körülmény, hogy így valahonnan elő kell teremteni a megnyert pénzt - nagyobb városnak smafu, kisebb falunak lehetetlen küldetés). Ekkora összeget pedig azóta nem látott a település kasszájában, amióta polgármester – így segítséget szeretne kérni a projekthez. A pénzt, nagyjából három hónapra. Ahogy megkapják az utófinanszírozást, neki sem kell már. Egyszerű, mint az egyszeregy.



Mivel az önkormányzati rendszerben nem különösebben bízik (az önkormányzatok összefogás helyett egymás ellenében harcolnak a pénzért – meséli, a megyei önkormányzat pedig nemigen tud segíteni, tizenöt hasonló esettel már elfogynának a források), úgy döntött, faragott ládikájával addig ül a parlament mellett (vagy előtt, ahogy tetszik), míg abban össze nem gyűlik a pénz. Vagy más módon nem jut hozzá az összeghez – kesernyés humorral jegyzi meg, hogy hosszabb maradásra készült. A család mérsékelt örömére – a gyerekei kifejezetten nem szeretik, ha a csúnya bácsik elragadják apukát (és a családban még a legközelebbi munkatársak is csúnya bácsinak számítanak), a többiek pedig egyre nehezebben viselik, hogy az amúgy élelmes családfő (egy zászlóért már csereberélt az interneten játszóteret, a legendás gemkapocsból házat-akció nyomán) minden energiáját és pénzét a munkába fekteti. A polgármesteri hivatal bútorait saját pénzből vette, az utat saját autóval intézte (mutatja a jobb sorsra érdemes járgányt: a csomagtartó ajtaján lévő rozsdás lyukakkal valószínűleg a legkönnyebben átvilágítható honi politikus Ivádi úr – ha valakinek rémlene, ebben a faluban hívnak Ivádinak mindenkit, és nem valamiféle perverzióból, Ivády Gáor irodája például a Dr. Ivády Sándor téren van Ivádon; viszont saját magáról jó pénzért bárki elneveztethetne utcát – mondom, nem kell félteni a polgármestert, ötlete van rengeteg. Bár ez még Heves megyében is lehet kevés az egész világ ellen).

Felvet néhány triviális példát is az összefogás hiányáról: ha a szomszéd település csak az üzemanyagköltségért kölcsönadná például a saját járgányát, ha csatornafelújításkor a régi csöveket továbbadnák (az ivádi hálózat például száz esztendős, jó eséllyel ennél csak fiatalabbat kaphatnának) – ekkor már előbbre lenne mindenki, de sajnos rossz a rendszer – jegyzi meg a politikus. Arról nem is beszélve, hogy persze még így sem lehet mindenkinek tetszeni – amikor összegründolta a játszóteret, volt, aki kifogásolta, miért pont az lett – hiába, ajándék lónak is lehet foga, ugye.

Átvonulunk a József Attila-szobor mellé (ide hagyták jóvá a rendőrök az egyszemélyes demonstrációt; a miniszterrel maradtak abban, hogy ennél látványosabb helyre inkább nem vágyik, itt viszont maradhat, míg kedve tartja), a polgármester közben telefonon nyilatkozik – egyedül a kezében tartott iPhone árt egy csöppet a kialakult képnek (nem azért szeretjük a tapitelefont, mert olyan hűdeolcsó), de a politikus kedélye ellenpontozza az apró gubancot – az összhatás még így sem sunyi szenzációhajhász, inkább szerethető. Szétpakol, mi lelkesen fotózzuk, ő pedig nyilatkozni kezd, majd médiaérzékeny alkatként a megfelelő pózokat prezentálja a kamerának. Időközben ezer forint már pottyan a pofás ládikába (ami gyorsan készült, osztja meg velünk az információt, mikor egy kolléga bókolna neki).



Egy jobban fotózható beállítás kedvéért a csípős fűszerről elnevezett bulvárlap kollégái is beáldoznak Ivádnak (cserébe Pétervásárára egyszer majd átviszik őket – ígéri a falu vezetője a kollégáknak), kattan még néhány fotó, aztán kezdődik az üldögélés. Egyébként több széke is van, mert számos üres órájában beszélgetni szeretne az érdeklődőkkel – ahogy elnézzük, nem esne nehezére. Közvetlen figura, reméljük, nem fázik fel.

Szerencsére szép idő van, talán nem veszi meg az Isten hidege. És hátha megszánja valaki (esetleg egy fejesnek lesz ciki a dolog, és kitalál valamit – drukkoljunk, nem látunk rossz megoldást)...