2024. június 18. - Arnold, Levente

Ez a peh

Öt év letöltendő börtönbüntetést rótt a Szegedi Ítélőtábla arra a kecskeméti adórevizorra, aki adótitkokat osztott meg pénzért több vállalkozóval.
2011. január 28. péntek 13:11 - HírExtra
A táblabíróság a kecskeméti APEH egy másik köztisztviselőjét és a hivatal egyik karbantartóját, valamint négy vállalkozót is elítélt a pénteki tárgyaláson.

A vádlottak padjára került vállalkozók az ügy másodrendű vádlottjával vették fel a kapcsolatot, mikor adóügyi problémáik voltak. A férfiról azt tudták csak, hogy az APEH kecskeméti igazgatóságán dolgozik, de azt nem, hogy karbantartóként. A karbantartó készséggel segített, ám - mivel intézkedni
önállóan nem tudott - bevonta az ügyekbe az egyik köztisztviselőt, majd az egyik adóellenőrt is.

A köztisztviselő nő, aki a büntetőügy elsőrendű vádlottja, valamint az adórevizor pénzért kész volt adótitkokat elárulni a karbantartónak, közvetve a vele kapcsolatban álló vállalkozóknak. A vállalkozók így korábban értesültek a tervezett adóellenőrzésekről.

Az ügyészség vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolta meg a három adóhivatali dolgozót és a négy vállalkozót. A Szegedi Ítélőtábla a karbantartót 4 év hat hónap letöltendő börtönre, az köztisztviselő nőt 3 év, ugyancsak letöltendő börtönre ítélte.

A legsúlyosabb büntetést az adórevizor kapta: a bíróság 5 év letöltendő börtönnel, félmillió forintos
pénzbüntetéssel, 350 ezer forintos vagyonelkobzással sújtotta, valamint örökre eltiltotta az adóellenőri foglalkozástól. A négy vállalkozó közül egy 2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetést, egyikük 1 év hat hónap felfüggesztett börtönt, a másik kettő pedig pénzbüntetést kapott.
Forrás: Havaria
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását