2024. június 18. - Arnold, Levente

Családban marad?

A Nagyatádi Rendőrkapitányság Zákányi Határellenőrzési Osztályának épületébe január 11-én a délelőtti órákba egy 78 éves zaklatott idős asszony azzal az indokkal tért be, hogy előtte nem sokkal kirabolták.
2011. január 12. szerda 18:26 - HírExtra
Az osztály munkatársai a megadott személyleírás alapján azonnal az elkövetők felkutatásába kezdtek, és mintegy 2 óra leforgása alatt sikerült beazonosítaniuk, és otthonukban elfogniuk a cselekménnyel gyanúsítható helybeli anyát és lányát.

Az ügyben feltárt bizonyítékok alapján a 46 éves anya és 31 éves lánya Zákányban az utcán
szembetalálkozott az idős asszonnyal, akitől erőszakkal elvették a táskáját, majd a táskával - menekülésük érdekében - meg is ütötték az idős asszonyt.

A helyszínről elszaladó elkövetőket az otthonukban fogták el a zákányi rendőrök, és egy szemetesben megtalálták a hölgytől ellopott táskát, valamint a személyektől lefoglalták a táskából eltűnt értékeket is, így az idős asszony számára maradéktalanul visszaadásra kerültek az értékei.

A rablás miatt gyanúsítottként kihallgatott személyek ellen bűnügyi őrizetbe vételük mellett folytatódik a büntető eljárás.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását