2024. június 1. - Tünde

Molnár: rendkívüli eljárást kért az AB-től

Molnár Csaba (MSZP) "mély tisztelettel" azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy kivételes, rendkívüli eljárásban tárgyalja meg az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának az új alkotmány népszavazásra bocsátására vonatkozó népi kezdeményezését.
2010. december 22. szerda 15:40 - HírExtra
A szocialista politikus szerdán, az Alkotmánybíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: azután fordultak a testülethez, miután a platform népi kezdeményezésének aláírásgyűjtő ívét nem hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB).

Molnár Csaba az Alkotmánybírósághoz intézett nyilvános kérését azzal indokolta, hogy fideszes politikusok nyilatkozatai alapján akár már jövő márciusban a parlament elé kerülhet az új alkotmány, és még ez előtt szeretnék összegyűjteni a szükséges mennyiségű aláírást. Azt kérte az Alkotmánybíróságtól: segítsen abban, hogy az új alkotmányról a magyar nép akarata, és ne az Országgyűlés döntsön.

Hangsúlyozta: a Medián közvélemény-kutatása a platformot igazolja, mert e szerint az Orbán-kormány nem kapott felhatalmazást az alkotmányozásra, az megkérdezettek alig több mint egynegyede akar új alkotmányt, és a túlnyomó többség úgy gondolja, hogy az új alaptörvényről a népnek kell döntenie.

Kérdésre válaszolva kitért arra: az Alkotmánybíróságra soha, semmilyen okból nem szabad nyomást gyakorolni, ezért is fogalmazott meg kérést, és azt is mély tisztelettel tette.
Az ellenzéki képviselő reményét fejezte ki, hogy a tél végén el tudják kezdeni az aláírásgyűjtést, amelynek eredményeként Orbán Viktor miniszterelnök is megváltoztatja a véleményét és engedni fogja, hogy a nép döntsön egy ilyen fontos kérdésről.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció Platform zászlóbontó rendezvényén, október 22-én jelentette be, hogy országos népi kezdeményezést indítanak annak érdekében, hogy az Országgyűlés bocsássa népszavazásra az új alkotmányt.

A Molnár Csaba ügyvezető alelnök által benyújtott aláírásgyűjtési ívet azonban az Országos Választási Bizottság november közepén nem hitelesítette. Az aláírásgyűjtési íven az állt: "Kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés az új alkotmányt - annak kihirdetése előtt - bocsássa népszavazásra".

A szocialista politikus erre reagálva akkor úgy nyilatkozott: az OVB politikai megrendelést teljesített, ezért az Alkotmánybíróságtól kérik a testület elutasító döntésének a megsemmisítését.
Országos népi kezdeményezést legalább 50 ezer választópolgár támogató aláírásával nyújthatnak be. A kezdeményezés arra irányulhat, hogy az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdést tűzze a napirendjére a parlament. Az országos népi kezdeményezésben megfogalmazott kérdést a Ház köteles megtárgyalni, ám nem köteles a kérdésben meghatározott szándék szerint döntést hozni.

A megerősítő népszavazás intézménye benne van a magyar alkotmányjogban, de az elmúlt húsz évben még nem volt rá példa, hogy ilyet tartottak volna.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását