2024. április 19. - Emma
Az elmúlt napokban a devecseri tüntetés kálváriájára figyelt az ország. Mikor már megvolt az engedély, a lakosok úgy döntöttek, két hét haladékot adnak még a kormánynak. Varga-Székely Mónikával, az egyik szervezővel beszélgettünk.
2010. november 19. péntek 12:30 - Hassan Szihám
Mi volt ez a vonakodás a hatóságok részéről a tüntetéssel kapcsolatban?

Devecser Orbánra vár (Az MSZF közleménye)
A Magyar Szociális Fórum Kerekasztala (MSZF) egyetértő
támogatásáról biztosítja a devecseri lakossági fórum szerda
esti döntését arról, hogy módot adott a kormánynak a
miniszterelnök ígéreteinek gyors teljesítésére, Orbán Viktor
miniszterelnöktől pedig azt kérte, hogy személyesen adjon
garanciát a teljes kártalanításra. Addig pedig elnapolják a
péntekre tervezett útlezárást. Csenki Géza, a civil
ellenállás főszervezője csütörtökön azt mondta Simó
Endrének, az MSZF szervezőjének, hogy ígéretet kapott a
Megyei Védelmi Bizottság vezetőjétől arra, hogy javasolják
Orbán Viktornak, látogasson el Devecserre.
A szerda esti sajtó nyilvános devecseri lakossági fórumon
részt vevők 90 százaléka felállt, amikor megkérdezték a
jelenlévőktől, hogy álljon fel az, aki elégedetlen az eddigi
kártérítéssel. Rendkívül éles vita zajlott le a civil
mozgalom képviselője és a devecseri polgármester között.
Csenki felszólította a polgármestert, hogy ne a kormány
érdekeit képviselje Devecseren, hanem a devecseriek érdekeit
a kormánynál.
Kedd délelőtt jelentettük be a demonstrációt, ami elfogadásra került, majd délután mégis visszavonták az engedélyt. A szerdai nap folyamán bejelentettük, hogy akár kapunk engedélyt, akár nem, akkor is megtartjuk a demonstrációt péntek reggel. Hogy hol, arról még nem volt információnk, ez még szervezés alatt állt. Ezekután beállított egy rendőrautó Csánki Géza üzletébe, és átadta az ajkai rendőrkapitányság demonstrációt engedélyező határozatát.

Hogy-hogy meggondolták magukat? Mi lehet a háttérben?

Arról sem kaptunk eleve semmilyen információt, hogy miért vonták vissza, bár van egy feltevésem.

Mégpedig?

Ne legyen porverés, és ne tudjuk az igazságot kideríteni. Pedig mi itt már úgy érezzük, hogy a nyilvánosság elé túl sok hazugság és hamis állítás került. Mi azt akarjuk, hogy nyilvánosságra hozzanak olyan információkat, melyekre a mai napig még a háziorvosok sem kapnak nyílt válaszokat. Tapogatózunk a sötétben.

Tehát elsősorban az egészségügyi következményekkel kapcsolatban nem tájékoztatják a lakosokat?

Eljött Zacher Gábor és remegő hangon közölte, hogy nem lesz semmi baj. Majd jött Czeizel Endre, akinek a legutóbbi fórumon azt a kérdést tettük fel, hogy ha az ő unokája lakna itt, mit tenne. Erre ő azt válaszolta, hogy innen el kellene menni. Mégsem meri ezt senki leírni. Egyszerűen nem történik semmi.

Somlóvásárhelyen nemhogy lakossági fórum, de még egy plakát sincs kint, és egészségügyisek sincsenek. Semmiről nincs tájékoztatva a lakosság.Kizárólag a védőnőnek vannak sejtései, hogy mi történhet itt a jövőben egészségügyi szempontból.

Mit hallgatnak el?

A mai nap folyamán voltunk a tározók tetején, mert azt a hírt kaptuk, hogy a szürkeiszap-tározóból ömlik ki a lúg egy repedésen át. Ide elvileg civil ember nem juthat be, de mi megoldottuk. Felmásztunk, de onnan nem lehetett látni az északi falat, így ezt a hírt nem tudjuk igazolni, viszont láttunk valami mást.

Kiderült, hogy nem is tározóba hordják be a vörösiszappal szennyezett dolgokat, hanem elkaparják a föld alá. Fotósorozat készült arról, hogy az üzemből kifolyó lúgnak egy árkot készítettek, melyen át a Torna-patakba ömlik az anyag. Állnak sorba a teherautók, amiken mindenféle szennyezett dolog van, ami még a városban maradt, és várják, hogy a kanalas autó merítsen egy adag földet. Amikor megvan az árok, a teherautó beleönti a szemetet, a markoló pedig visszateszi rá a földet. Olyan az egész terület, mint egy szántóföld hatalmas buckákkal, tele kilógó autógumikkal és sílécekkel. A Mal mocskát elkaparja a kormány, mást erre nem lehet mondani.

Milyen egészségügyi rendeleteket hoztak idáig a térségben?

A legutóbbi lakossági fórumon azt mondták, a tiz éven aluli gyermekeket csak hajnalban és koraesti órában lehet utcára vinni sétálni. A piciket búvárszemüvegben és négyes maszkban lehet kivinni. Mondják ezt úgy, hogy előtte már kiderült, nincs a világnak olyan pontja, ahol lehet ilyen maszkot venni gyerekméretben. És hogy mondom el a páréves gyereknek, hogy maszkban rollerezzen az udvaron? Nem azért élnek ezek az emberek vidéken, hogy a nappaliban rollerezzenek a gyerekeik. Komolyan gondolják, hogy majd szkafanderben visszük homokozni a srácainkat?

Hogyan tájékoztatják egyébként a lakosságot például a légszennyezettségi szinttel kapcsolatban?

A legutóbbi lakossági fórumon feltettük a kérdést, hogy miért kapjuk csak csütörtökön a hétfői adatokat. Erre közölte egy szakember a minisztériumból, hogy elavult műszerrel mérnek. Mire mi megkérdeztük nem lehetséges-e esetleg valami újabb műszert használni. Azt mondta az illetékes szó szerint: azzal főzünk, ami a konyhában van, és azzal etetjük a népet.

A demonstráció másik oka tudomásunk szerint a kártérítésekkel kapcsolatos probléma. Miről van szó pontosan?

Dokumentumok vannak a kezünkben arról, hogy a közvetlen károsultak ingatlanjának felbecslése nem igazságos. Van olyan vályogház, mely nincs 75 négyzetméter összesen, a teteje ledőlőben van, és mégis 7,5 millió forintot adtak érte. A háromszobás összkomfortos házra pedig csak 9 milliót írtak ki.

Hogy keletkezhetnek ilyen aránytalanságok?

Úgy, hogy a kártalanító szerződés mellett aláírattak volna az egyik tulajdonossal egy olyan nyilatkozatot, hogy az egészségével kapcsolatban nem kérhet a jövőben kártérítést. Többet a rozoga házáért, semmit az egészségéért. Pedig ez az ember nyakig benne volt az iszapban órákon keresztül, hónaljig megégett. Ezért ő ezt nem is írta alá.

Ilyen szerződést adnak a károsultaknak?

Ez egy titoktartási szerződés. Egyesével, amikor bemennek a helyiek ezeket a kárral kapcsolatos szerződéseket szentesíteni, titoktartási szerződést kell aláírniuk. Nagyon sok dologgal sarokba szorítják az embereket.

Azt írja a szerződés, hogy a kártérítésen felüli összeget, az egyéb ingóságok értékét majd a kormány fogja egy perben a Mal Zrt.-től elnyerni. Tegyük fel, hogy a kormány elnyeri tényleg a pénzt a Mal-tól, de mivel titoktartási szerződés van érvényben, ki tudja hány évig forgatja majd azt a pénzt.

Mire terjed ki a titoktartás?

Senki nem beszélhet arról, mennyire becsülték fel az ingatlanját, nem beszélhet arról a mellékszerződésről, ami kiküszöböli, hogy az állam perelhető legyen, tehát nem beszélhet semmilyen sérelméről.

És aki csöndben marad, jobban jár?

Itt egy példa. Egy férfinak hétmillióra becsülték fel a házát. Három nappal később bement hőbörögve, akkor már nyolcmillió, most pár órája visszament, hogy még mindig nem jó, 8,6 millió. A férfi mondta, hogy bemegy még háromszor vagy négyszer, és lehet, hogy háromszor többet kap, ha csöndben marad, mint a ház valós értéke. Mindehhez annyi kellett, hogy a polgármester intézzen egy telefont.

Ha már a polgármesternél tartunk, mennyire műküdik együtt a lakossággal?

A polgármester még arra sem képes, hogy visszaköszönjön az utcán... Amikor egy nyilt fórumon a segitségét kértem az egészségünkkel, a gyermekeinkkel, a jövőképünkkel, az ingatlanunk értékével kapcsolatban, az volt a válasza, hogy bár az ő házát nem érintette közvetlenül a vörösiszap, mégsem gondolkodik úgy, mint én. Amúgy meg ha nem tetszik a menet, el lehet menni.

Hogy-hogy nem jutnak el a médiáig ezek az információk?

Pár nappal ezelőtt a pesti sajtótájékoztatón odajött egy öregasszony, aki azt kérdezte, mit akartok hülye devecseriek? Hiszen megkaptatok már mindent. És nem tudom hibáztatni, mert mit lát a médián keresztül? Azt, hogy kamionnal szállitják ide a bútorokat, hogy élelmiszereket és ruhát kapunk, és hogy a kármentő alapba beérkezett egy csomó pénz.

Miért döntöttek úgy végül, hogy későbbre halasztják a demonstrációt?

Mert nem akartunk rosszindulatúnak tűnni. Mi nem a kormány ellen tüntetnénk, mi csak azt akarjuk, hogy hallgassanak meg minket. Ráadásul a tegnapi lakossági fórumon úgy tűnt, hogy az önkormányzat is kezd végre magához térni.

Ön szerint változtathat valamin a tüntetés?

Én nem akarok több pénzt a házamért, nem akarok partizánkodni, csak egy lehetőséget akarok adni magamnak és a családomnak. És most nem is rólam van szó, mert én ígyis úgyis elmegyek innen, de hány olyan ember van itt, aki ezt nem teheti meg, és nem kap semmilyen segitséget?! A helyi képviselőtestület nem foglalkozik a gyerekekkel, a betegekkel, az idősekkel, senkivel.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

wj
2010. november 19. 13:54
Ebben igazad van, biztosan nem az a céljuk, hogy az ott lakókat veszélybe sodorják. De a titkolózást én sem értem... Eredetileg veszprémi vagyok, amihez túl közel van Ajka, Kolontár, Devecser. Az ott élő emberek sem értik, hogy miért van az, a levegőben szálló por koncentrációjáról a lakosságot miért nem lehet naponta tájékoztatni. Ez pedig nagyon nem tesz jót a politikának. Az ott élő emberek jelentős többsége erre a kormányra szavazott (már aki elment szavazni), akik pedig látszólag cserben hagyják őket. Persze a média itt is mást mond, de a kármentő alapba érkezett több, mint 1 milliárd Ft elenyésző részét használták fel (kb 30-30 millió Ft mindkét településnek). A cikkben megszólaltatott riportalany sajnos nem túloz, valóban elég ramaty ott a helyzet. A kíváncsiság kedvéért Veszprémből - az egyik hétvégén - átmentem kocsival Devecserbe. 1 óránál többet nem tudtam ott lenni, s aznap vmi marta a szemem, ami csak másnapra enyhült. Na most ezek az emberek viszont lényegében 0-24 órában kénytelenek ott élni. Kérdés: miért nem tájékoztatják őket megfelelően? A hivatalos válasz az, ami a cikkben is elhangzott: nincs megfelelő technikájuk rá. Ez csont hülyeség. Lásd Budapesten a Ferenc Körúton a légszennyezettséget mérő állomást... A kérdés továbbra is az: miért nem tájékoztatják az ott élő embereket megfelelően???
balogGY
2010. november 19. 12:36
de akkor sem titkolózni kéne, hanem éppenhogy minél alaposabban informálni mindenkit. Akármilyen gonosz is tud lenni a politika, nem hinném,hogy bárki ott lakónak az életét veszélybe akarják sodorni... ez nem lehet céljuk
wj
2010. november 19. 11:16
Azért, mert senkinek még csak halvány lila gőze sincs arról, hogy mit kéne tenni pontosan a fennálló egészségügyi problémákkal kapcsolatban. Mivel ez egy olyan katasztrófa volt, ami a világon még sehol sem következett be, ezért nem tudják megmondani azt sem - mivel nincs példa a történelemben rá -, hogy a vörösiszap katasztrófa hosszú távon milyen környezeti és egészségügyi károkat okoz az ott élők életében. Hát ezért...
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását