2024. június 1. - Tünde

Segélykiáltás a Nemzeti Múzeumban

Segélykiál(lí)tás - vörösiszap-katasztrófa 2010 címmel jótékonysági kiállítás nyílt szerdán a Magyar Nemzeti Múzeumban Budapesten.
2010. november 10. szerda 15:28 - HírExtra
A december 12-ig látogatható tárlatot az érdeklődők 500 forintos belépővel tekinthetik meg, az intézmény a jegybevétel teljes összegét a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak ajánlja fel - közölte Csorba László, a múzeum főigazgatója a megnyitón.

A kiállításon a mentésben részt vevő önkéntesek fényképei, az MTI riportfotói és a legjellemzőbb események videoanyaga mellett a devecseri iskolások rajzai és a Devecserben begyűjtött védőfelszerelések, védőruhák láthatók. Kiemelt szerepet kap a helyszínen dolgozó segélyszervezetek és a katasztrófavédelem tevékenysége is.

A szeretet és az összefogás fontosságát hangsúlyozta a kiállítást megnyitó Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége, hozzátéve: mindenhonnan jöttek az adományok, és a kérdések, hogy miként lehetne segíteni a károsultakon. Úgy fogalmazott, hogy ismét érezhető az emberség megnyilvánulása, éppen úgy, mint a tavaszi árvíz katasztrófa idején.

A kiállításon felvonultatott fotókon a többi között látható, amint gipsszel kötik az iszapot, a diákok rajzain megelevenednek egyebek mellett a mentési akciók, a gátszakadás, a katasztrófa előtt még vidám gyerekek, majd a vörösiszappal elöntött terület. A tárlat otthont ad egy "kárrendezési irodának" is, ahol felhívások és tájékoztatók olvashatók, a kitűzött cetliken a közönség üzenetet küldhet a károsultaknak.

A kiállítás védnökségét Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége, Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete és Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány kuratóriumi elnöke vállalta. A megnyitón közreműködött Sebestyén Márta népdalénekes és Andrejszki Katalin csembalóművész.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását