2024. június 2. - Kármen, Anita

Szepességbe utazhatnak a nyertesek

A Szepességbe és Dél-Lengyelországba vezető kirándulásra utazhatnak 2011 tavaszán a Gloria Victis Kárpát-medencei középiskolás történelmi vetélkedőjének nyertesei - közölte a szervezet.
2010. október 25. hétfő 16:59 - HírExtra
A Rákóczi Szövetség 2010 tavaszán 15. alkalommal hirdette meg a versenyt. Az évente más-más témakörben meghirdetett vetélkedő - tekintettel "a trianoni békediktátum" 90. évfordulójára - idén a Trianon: a fegyverszünettől a hadba lépésig (1918-1941) címet kapta.

A jelentkezők háromfős csapatokat alkotva egy tesztsor kitöltésével, valamint egy történelmi esszé megírásával nevezhettek. Összesen 111 középiskolás csapat jelentkezett a vetélkedőre.

A beküldött dolgozatok alapján a legjobb 60 csapat kapott meghívást a második fordulóra, amelyet a Rákóczi Szövetség egy háromnapos ifjúsági találkozó és egy 1956-os emlékünnepség keretében Budapesten, a Műegyetemen rendezett meg - a hagyományok szerint most is október 21-e és 23-a között.

A továbbjutott 60 csapat október 22-én írásbeli fordulón mérte össze tudását, és ennek eredménye alapján a legeredményesebb tíz csapat került be az október 23-ai szóbeli döntőbe. A döntőben neves szakemberekből álló zsűri előtt alakult ki a vetélkedő végső sorrendje.

Valamennyi döntőbe és középdöntőbe jutott csapat értékes könyvjutalomban részesült, a legjobb öt csapat tagjai, valamint a felkészítő tanáraik pedig egy Szepességbe és Dél-Lengyelországba vezető kirándulást nyertek el, amelyet 2011 tavaszára szerveznek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását