2024. június 18. - Arnold, Levente

Iszapömlés: határérték alatt a légszennyezettség

Nem haladja meg az egészségügyi határértéket a légszennyezettség az iszapkatasztrófa térségében - közölte a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság péntek este.
2010. október 22. péntek 22:54 - HírExtra
A légszennyezettségi érték Devecserben köbméterenként 39,2, Ajkán 20,7, Apácatornán 11,3 mikrogramm. A közlemény szerint ezek jóval a határérték alatt vannak, az ugyanis 50 mikrogramm/köbméter. A további mérési eredményekről - köztük a kolontári értékekről - a megyei védelmi bizottság ezúttal nem adott tájékoztatást.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség az érintett területen és annak meghatározott körzetében összesen 12 helyszínen folyamatosan méri a légszennyezettséget.

Az ÁNTSZ korábbi közlése szerint a szálló por mértéke október 7. és 16. között Devecser több területén, valamint Somlóvásárhelyen átlépte az egészségügyi határértéket, de nem érte el a tájékoztatási küszöbértéket, amikor már a lakosság figyelmét fel kell hívni arra, hogy fokozottan figyeljenek a gyerekek és idősek porterhelésére. A levegő portelítettsége miatt - mint azt október 10-én közölték - kötelezővé tették a porálarc és a védőszemüveg viselését.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság október 16-án magyar és európai uniós szakértői adatok alapján már arról számolt be, hogy a térségben a szálló por koncentrációja nem haladja meg az egészségügyi határértéket.

Nagy Anna kormányszóvivő csütörtökön Devecserben úgy fogalmazott: a levegő Budapesten az egészségre ártalmasabb a szmog miatt, mint a két hete vörösiszappal elöntött Devecserben és Kolontáron.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását