2024. június 18. - Arnold, Levente

Startol a Frankenstein-terv

A Jugoszláv Drámaszínházban szerda este megkezdődik a 44. belgrádi nemzetközi színházi fesztivál, a BITEF; a versenyprogramban tíz nap alatt tíz darabot mutatnak be, nyolc külföldit és két szerbet. Az egyik meghívott darab a Mundruczó Kornél által rendezett Frankenstein-terv, amelyet a budapesti Bárka Színház társulata ad elő.
2010. szeptember 15. szerda 20:22 - HírExtra
A magyar színdarabot - amelyet különleges helyszínen, egy valamikori étterem helyén fognak színre vinni Belgrádban - 2007 októberében mutatták be a Bárka Színházban. Az abból készült filmet (Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv), amely szerepelt az idei cannes-i fesztivál versenyprogramjában, a múlt héten kezdték vetíteni a magyarországi mozik.

A patinás belgrádi színházi ünnep további külföldi résztvevője két belgiumi, továbbá egy-egy olasz, német, orosz, lengyel és szlovén társulat. A Natasa Rajkovic horvát drámaíró és rendező által vezetett nemzetközi zsűri az ő produkcióikból választja ki a fődíjas előadást, és egy különdíjat is kiosztanak.

Az előadások után a hagyományoknak megfelelően ezúttal is lesz beszélgetés az alkotókkal elismert színházi szakemberek részvételével; ezeket a programokat Milena Bogavac drámaíró fogja vezetni.

Az idei BITEF-et Anton Csehovnak szentelik, a Nobel-díjas orosz író születésének 150. évfordulója alkalmából. A német társulat a Ványa bácsit adja elő; a darab a tavaly elhunyt Jürgen Gosch rendezésében az év előadása volt 2008-ban Németországban. Az orosz meghívott, a moszkvai Okolo színház társulata a Három nővért mutatja be, és lesz egy pódiumbeszélgetés is Csehov a 21. században címmel.

A központi versenyprogramot számos kísérőprogram színesíti; ezek közül immár hagyományos a Show case elnevezésű, kizárólag szerbiai társulatok előadásaiból álló sorozat, a Polifonija című matinéprogram, valamint a "A BITEF filmen" című vetítések, de lesz fotókiállítás és plakátkiállítás is.

A szerb sajtó megírta, és a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón is kitértek rá, hogy akárcsak tavaly, idén is majdnem meghiúsult pénzhiány miatt a rendezvény. Végül a kulturális minisztérium jobban a zsebébe nyúlt, így a tavalyihoz hasonlóan szűkös költségvetéssel, de létrejöhetett a fesztivál, amelyen négy éve a Krétakör nyerte el a nagydíjat Siráj című előadással, és ahol korábban a Katona József Színház is kétszer diadalmaskodott a minden évben kivételesen erős mezőnyben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását