2024. június 2. - Kármen, Anita

Egy százalékkal nőhet a GDP

Joerg Kraemer, a Commerzbank AG vezető elemzője szerint nem lesz könnyű dolga az Orbán-kabinetnek. Az Európai Unió és az IMF sem fogja könnyen lenyelni az új irányvonalat.
2010. augusztus 23. hétfő 17:44 - Telkes Árpád
Generált válság

Bár csillapodott a június elején a kormány által is generált krízis, de hazánk továbbra is veszteséget szenved a kiáramló befektetések, fejlesztések miatt - véli az elemző. A tőke egy jó része nem Magyarországra hanem környező országokba így például Romániába irányul. Kreamer szerint a struktúrális kockázatok emelkedése szintén a kormánynak köszönhető. A fiskális politikához való viszonyuk, mely megjósolhatatlan, sokakban ébreszt kételyek.

A legutóbbi adatok szerint a teljes évi költségvetés 85 százalékát már elhasználta az állam májusig. Az elemző szerint kétséges, hogy a Fidesz által tervezett adóváltoztatások segítségével tartható volna az IMF által előirányozott 3,8 százalékos államháztartási hiányt.

Ellentmondásos viszony

A későbbiekben az elemző szerint az is kiderül, hogy az EU és a Nemzetközi Valutaalap jóváhagyja-e a Fidesz tervezett változtatásait a most folyó programokban. A reformok között a legkevésbé ellentmondásos bankadót is egyelőre ellenségesen fogadja több szervezet köztük az Európai Központi Bank is - állítja Kraemer.

A struktúrális problémákat félretéve a gazdasági ciklus ezen részét segíti a környező országokra is jellemző emelkedés. A Commerzbank elemzője 2010-re egy százalékos GDP-növekedést prognosztizált, míg a következő évre már 3,2 százalékkal emelkedhet a GDP, áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását