2024. június 17. - Laura, Alida

Már biztos: nem lesz radar a Tubesen

A Honvédelmi Minisztérium (HM) megszüntette a Tubesre tervezett radarállomás építésügyi hatósági eljárását - közölte a pécsi polgármesteri kabinetiroda pénteken.
2010. július 16. péntek 12:54 - HírExtra
A közlemény szerint ez azt jelenti, a minisztérium immár hivatalosan is elállt attól, hogy a NATO-lokátort Pécsett, a Tubesen építsék fel.

A városvezetés a közleményben köszönetét fejezte ki azon civil szervezeteknek és pécsi polgároknak, akik az elmúlt években időt, energiát nem kímélve dolgoztak azon, hogy megakadályozzák a katonai radar építését.

"Örülünk annak, hogy az új kormány nyíltan támogatja Pécset és a pécsieket, és meghallgatja a pécsiek szavát" - írták.

A NATO 2006 májusában katonai-szakmai szempontból fogadta el a háromdimenziós lokátor tubesi helyszínét. A Honvédelmi Minisztérium által kiadott építési engedélyt Pécs városa megfellebbezte. Tiltó módosító rendeleteket hoztak az építkezés megakadályozására, amelyeket az Alkotmánybíróság utólag alkotmányellenesnek ítélt.

Az elmúlt év végén a pécsi önkormányzat lezáratta a Tubesre vezető utat, Páva Zsolt polgármester pedig bejelentette: megakadályozzák a hegyre tervezett katonai radarállomás építését.

Idén március 17-én a Legfelsőbb Bíróság új eljárásra kötelezte a Tubesre tervezett NATO-radar ügyében a Honvédelmi Minisztérium építési hatósági osztályát. A HM ettől állt most el, immár hivatalosan.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását