2024. június 2. - Kármen, Anita

Alacsony kikiáltási árak

Nagy érdeklődés kísérte a Képcsarnok szombati aukcióját, sokan vettek részt a budapesti árverésen, sokan vásároltak, így a kétszáz tételből alig ötven maradt meg. A licitálási kedvre sem lehetett panasz, olykor kétszeres-háromszoros áron keltek el festmények, grafikák.
2010. június 6. vasárnap 06:17 - HírExtra
Igaz, az aukció egyetlen tétele sem indult százezer forintról, de még annak közeléből sem. A leütések után azonban kilencszer regisztrálhattak hat számjegyű összeget. A legtöbbet Vojnich Erzsébet Szék című pasztelljéért fizettek az árverésen. A verseny 40 ezer forintról indult a teremben lévő és a telefonos licitálók között, végül a teremben adták meg az 220 ezer forintot a kisméretű lapért.

Misch Ádám két olajképére is többen pályáztak, ezeket 40 ezer forintról 170, illetve 180 ezer forintig licitálták. Molnár Sándor Reggel című csendélete méltán került az aukciós katalógus címlapjára, kiemelt árat, 170 ezer forintot adtak érte, míg a festő másik, 1963-ból való, foltokból építkező kompozíciója 95 ezer forintért kelt el. Tóth Ernő két, groteszk jellegű bronzszobrát - mint az árverés legmagasabb kikiáltási árú tételét - 80, illetve 75 ezer forint helyett 160, illetve 130 ezer forintért vásárolták meg.

Csáky Maronyák József balatoni tájképe a magasabb áron, 55 ezer forintért kínált festmények közé tartozott, így is 120 ezer forintot adtak érte. Fajka János dekoratív, tűzzománc munkáját ötszörös áron, 50 ezer forintnál ütötték le. Ilyen látványos licit akadt még néhány, ifjú Guti József két, 1970-es évekbeli munkáját 28, illetve 30 ezer forintról 65, illetve 95 ezer forintig versenyeztették, Kárpáti Éva csendéletének ára is 95 ezer forintnál állt meg. Nádler István szitanyomatáért pedig 70 ezer forintot adtak.

Nem először jelent meg a fotó mint műtárgy a Képcsarnok aukcióján. Velican-Patrus Dóra eredeti kompozíciójú aktja festővásznon 100 ezer forintért talált vevőre. Patrus Sándor fotóit pedig 32, illetve 48 ezer forintért vették meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását