2024. június 2. - Kármen, Anita

Nagy Károly sírja soha nem kerül elő?

Megoldatlan maradt az aacheni dóm egyik legnagyobb rejtélye: nem találják a régészek Nagy Károly sírhelyét.
2010. május 18. kedd 19:45 - HírExtra
A régészek felújítási munkálatok részeként kutattak a 814-ben elhunyt frank uralkodó sírja után a dóm előcsarnokában. "A nyolcvanas évek óta makacsul tartotta magát az elmélet, hogy itt található a sír" - mondta el Andreas Schaub archeológus kedden Aachenben. A sikertelen kutatás után a tudósok szerint egyre nehezebb lesz megtalálni a temetkezési helyet.

Évszázadok óta foglalkoztatja a kutatókat a hely hollétének kérdése. Nagy Károly, a középkor legismertebb uralkodója ugyanis 814. január 28-án reggel hunyt el, este pedig már el is temették, ami "meglehetősen különös" - fogalmazott Georg Minkenberger, a dóm kincstárának vezetője.
Már Nagy Károly halála után kétszáz évvel III. Ottó is nehézségekbe ütközött a sír megtalálásakor, ugyanúgy, ahogy ötven évvel később Barbarossa Frigyes is. Végül Barbarossa Frigyes volt az, aki 1165-ben a frank uralkodó földi maradványait egy értékes, az aacheni dómban található, lepecsételt ereklyetartóba helyezte, ahol máig őrzik.

I. (Nagy) Károly Kr. u. körülbelül 747 és 814 között élt - a történetírás a Nyugat egyik legjelentősebb uralkodójaként tartja számon. Húszéves kora körül lett a Frank Birodalom királya, országa fénykorában a Pireneusoktól a Balti-tengerig és az Északi-tenger partjától egészen Rómáig terjedt. A pápa 800-ban római császárrá koronázta, 1165-ben pedig szentté avatták.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását