2024. június 1. - Tünde

Harminc ház veszélyben a víz miatt

A kiáradt Gaja-patak és mellékágai 30 házat veszélyeztettek vasárnapra virradóra a Fejér megyei Bakonycsernyén; közülük kettőt teljesen körülzárt a víz, de szivattyúzással, homokzsákokkal sikerült megakadályozni, hogy az áradat betörjön az épületekbe - mondta el az MTI-nek a falu alpolgármestere.
2010. május 16. vasárnap 18:10 - HírExtra
A községben vasárnapra virradó éjszaka szinte megállás nélkül dolgoztak az áradó vizek megállításán. Éjszaka a Súr-patakból kellett kitisztítani a többszörösére duzzadt vízfolyás által szállított, s a hídnál összegyűlt uszadékot, hajnaltól pedig az áradó Gaja elleni védekezés adott munkát a helység lakóinak, a tűzoltóknak, polgárőröknek - mondta el Ackermann Zoltán.

Több ezer homokzsákot töltöttek meg és raktak ki az Ifjúság utcában, valamint a víztől körülzárt két ingatlannál. Az egyiknél azt is meg kellett akadályozni, hogy a víz betörjön az istállóba, ahol 15 tehenet tartanak a porta gazdái. A tűzoltók és polgárőrök mellett legalább száz helybeli igyekezett menteni a veszélybe került épületeket.

Dél körül már fogytán volt a falu homokzsákkészlete, Ercsiből vártak mintegy 10 ezer darabos utánpótlást.

Addigra azonban kissé apadt a víz, de a helybeliek információja szerint délután, kora este újabb heves esőzés várható a térségben.

Bakonycsernye egyébként a víztől az egyik legtöbbet szenvedő község a megyében: a falut körülvevő magaslatokról ugyanis a lezúduló víz és sár rendszeresen elönti a helység alacsonyabban fekvő részeit. Legutóbb a múlt heti esőzés borított be 15-20 centiméter vastag iszapréteggel több utcát.

A község elkészítette a mintegy 800 millió forintos költséggel megvalósítható vízrendezési tervét, majd a legsürgősebb tennivalókra dolgozott ki 110 millió forintos tervet, de eddig egyetlen pályázaton sem sikerült nyernie. A problémát saját erőből pedig képtelen megoldani az évi 300 millió forintos költségvetésből gazdálkodó önkormányzat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását