2024. június 1. - Tünde

Kis vidéki lemondatósdi

Lemondásra szólította föl Hüvös Lászlót, a Fidesz szegedi önkormányzati frakciójának vezetőjét kedden Solymos László (MSZP) várospolitikai alpolgármester, mert szerinte az ellenzéki politikus valótlanságot állított az önkormányzat egy uniós pályázata kapcsán két nappal az országgyűlési választások második fordulója előtt.
2010. május 11. kedd 15:30 - HírExtra
Solymos László emlékeztetett rá, Hüvös László sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szabálytalansági eljárás keretében, Szeged 3 milliárd forintos bírságot kap az Európai Uniótól a 2004 és 2007 közötti szennyvízcsatorna-beruházás miatt.

Ezzel szemben a város eddigi legnagyobb uniós támogatással megvalósult beruházása során 253 kilométer csatorna készült el, 12 ezer ingatlant kötöttek be a hálózatba és 100 kilométernyi utat aszfaltoztak le - közölte az alpolgármester.

A beruházást vizsgálta az EU Regionális Főigazgatósága, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, valamint az Állami Számvevőszék is. Az ellenőrzések megállapították, az előírások maximális betartásával zajlottak a munkálatok - hangsúlyozta Solymos László.

A politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője „aljas, hazug sajtónyilatkozatával” Szeged jó hírét próbálta tönkretenni, ezért méltatlanná vált önkormányzati képviselői mandátumára.Az alpolgármester bocsánatkérésre szólította fel képviselőtársát, a Fidesz helyi szervezetétől pedig azt várja, hívják vissza a politikust frakcióvezetői posztjáról.

Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke, a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva közölte, Botka László MSZP-s polgármester és „segédeit” kizárólag az a szándék vezérli, hogy eltereljék a közvélemény figyelmét „a Szeviép-ügy botrányos szocialista szálairól, a kifizetetlen szegedi alvállalkozók problémájáról, a kommunikációs tevékenységre kiadott 80 millió forint felháborító tényéről, valamint a szegedi közlekedési beruházás zavaros viszonyairól.”

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását