2024. május 29. - Magdolna

Szénanátha és asztma kéz a kézben?

Az épp szezonjába lépő szénanátha (rinitisz) és az allergiás asztma szoros összefüggésben áll egymással, minden 3-4. szénanáthás egyén asztmás lesz.
2010. május 4. kedd 18:30 - HírExtra
Ha az eleinte csak kisebb kellemetlenségeknek látszó tünetek, úgy mint orrfolyás, orrdugulás, szemviszketés, tüsszögést kiváltó szénanátha tartósan fennáll anélkül, hogy kezelnék, nagy eséllyel alakulhat ki asztma - mondta Tamási Lilla, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának adjunktusa kedden sajtótájékoztatón Budapesten az asztma világnapja alkalmából. Hozzátette: a szénanáthához társuló asztmát gyakran nem ismerik fel idejében, pedig a korai diagnózis és megfelelő terápiaválasztás mellett a két betegség tünetei egyensúlyban tarthatók.

Magyarországon több mint 230 ezer asztmás áll gondozásban, de ennek másfélszerese az asztmás népesség. Tamási Lilla felhívta a figyelmet arra is, hogy a megelőzést szolgáló gyógyszert rendszeresen szedni kell, be kell tartani az orvos utasításait, így elkerülhető a kórházba kerülés. Mint mondta, az elmúlt 10 évben nagyon sokat fejlődött az asztmások gyógyszeres kezelése.

A gyerekkori asztmáról, az asztma fő tüneteiről, jelenségeiről beszélt Cserháti Endre egyetemi tanár, gyermekorvos. A kisgyermekes szülőknek tilos dohányozniuk, és lakásukban másoknak sem engedhetik meg a cigarettázást. A dohányfüst jelentősen növelheti az asztmás tünetek erősödésének veszélyét, a beteg állapotának romlását - hangsúlyozta.

Egyes gyerekek, az asztmások kétharmada kinövi a betegséget, másoknál végigkíséri teljes gyerekkorukat. A tünetmentessé vált páciensek egy része valóban "meggyógyul", a többieknek azonban 30-40 éves életkoruk környékén ismét asztmás panaszai lesznek. Az asztmás gyermekek számára az inhalálás az egyik leghatékonyabb kezelés, a spacerek, inhalációs eszközök hatékonyan javítanak az ötévesnél kisebb gyermekeken is.

A testedzés és az állóképesség fontosságára hívta fel a figyelmet Mezei Györgyi gyermekgyógyász, allergológus szakorvos. Egy felmérés szerint az edzéseken, sportokban résztvevő asztmásoknak jobb állóképességük van, mint a nem asztmásoknak. Elmondta azt is, hogy bátorítani kell a szülőket arra, hogy tanulják meg az elsősegélyt, ismerjék a rohamoldót, a gyógyszereket, és akkor nem lesz nagy baj.

Zempléni Katalin, az Asztmás és Allergiás Gyermekek Magyarországi Egyesületének (AGYME) munkatársa elmondta: a szervezet az asztmás gyerekek és a családok életét segíti a többi között a hétköznapok alakításában, gyerekek táboroztatásával.

A 2010-es Asztma Világnapot idén május 4-én tartja a Global Initiative for Asthma (GINA), az esemény szervezője és támogatója. Az esemény jelmondata: Asztmakontroll - Neked is menni fog!
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását