2024. június 1. - Tünde

Gyanús politikusbaleset Mohácson

Vizsgálja a rendőrség a napokban Mohácson történt közlekedési eset körülményeit, amelynek Szekó József, a város fideszes polgármestere és haragosa, Németh Imre is részese volt.
2010. február 6. szombat 19:09 - HírExtra
Vizsgálja a rendőrség a napokban Mohácson történt közlekedési eset körülményeit, amelynek Szekó József, a város fideszes polgármestere és haragosa, Németh Imre is részese volt.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI megkeresésére azt mondta: az ügyben volt rendőri intézkedés, de arról, hogy ki ellen, valamint, hogy mi történt pontosan, nem kívánt beszélni. Annyit mondott, hogy vizsgálják a körülményeket, és legkorábban hétfőn dől el, indul-e - és ki ellen - büntetőeljárás.
A Pécsi Újság nevű internetes lap szombaton azt írta, hogy újabb provokáció történt a polgármester és haragosa között. Mohácsi forrásaira hivatkozva azt közölte, hogy Szekó József egy vállalkozó által vezetett autóban utazott, és amikor Németh Imre felismerte őt a kocsiban, körbeugrálta a lépésben haladó járművet, és a mobiltelefonjával fényképezni kezdett.

Szekó József a Pécsi Újságnak azt mondta, hogy Németh neki is ugrott az autónak, a helyszínelésre kiérkezett rendőrök pedig a magatartása miatt eljárást indítottak ellene. Úgy vélte, semmi másról nincs szó, mint az illető újabb provokációjáról.

Az internetes lap beszámolt arról is, hogy Németh Imre a pécsistop.hu hírportállal azt közölte: "a Jobbiknak szórólapozott, amikor Szekóék nekihajtottak egy terepjáróval". Németh azt állította, hogy a terepjáró több utcán keresztül követte őt, és elsodorta, amikor mobiljával mindezt meg akarta örökíteni.

Szekó József és Németh Imre évek óta haragosok, több jogi eljárást is kezdeményeztek egymás ellen. Viszonyuk akkor mérgesedett el, amikor a Duna-parti város vezetősége a tervezett Trianon-emlékmű felállítására nem annak a Mohácsi Trianon Társaságnak a pályaművét támogatta, amelynek Németh Imre is tagja.

Németh Imre azóta minden városi ünnepségen tüntet, és képviselő-testületi üléseken is rendre megjelenik. Kifeszít egy "Csalás történt a városházán?" feliratú drapériát, és elégedetlenségét füttyel is kifejezi. Szekó József ugyanakkor többször hangsúlyozta: több vizsgálat végeredménye is bizonyította, hogy nem volt törvénytelen az emlékművel kapcsolatos eljárás.

A polgármestert a bíróság - mivel bizonyítottnak látta, hogy két éve leköpte ellenfelét - idén január közepén tettleges becsületsértésben bűnösnek mondta ki, és első fokon, nem jogerősen egy év próbára bocsátotta.

A polgármester tagadta a vádat, több sajtóorgánumnak pedig azt is nyilatkozta, hogy Németh gyalázta a halott lánya emlékét.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását