2024. június 2. - Kármen, Anita

MSZP: A FIDESZ ötlete volt a svéd modell

Az MSZP azt kéri a Fidesztől, ne mutogasson rájuk úgy, mintha a szocialisták ötlete lett volna svéd nyugdíjmodell bevezetése, mert ha így lett volna, akkor már bevezetették volna.
2010. január 24. vasárnap 14:46 - HírExtra
Nyakó István, az MSZP szóvivője Cser-Palkovics András (Fidesz) szavaira reagált, aki vasárnapi sajtótájékoztatóján a Fidesz aláírásgyűjtéséről beszélve hangsúlyozva: azoknak az aláírására számítanak, akik egyetértenek a párttal abban, hogy ne lehessen privatizálni a nyugdíjpénztárakat - így ne lehessen veszélybe sodorni valamennyi magyar ember nyugdíját -, ne emelkedjen 70 évre a nyugdíjkorhatár, ne csökkenjen 15-20 százalékkal az újonnan nyugdíjba vonulók nyugdíja, valamint hogy a gazdasági növekedés hozadékaiból a nyugdíjasok is megfelelő mértékben részesüljenek.

Nyakó István az MTI-nek úgy fogalmazott: nem értik a pánikot a Fidesznél. "A láthatatlan programjuk egyik elemét végre láthatóvá, nyilvánossá tették, hogy bevezetnék a svéd nyugdíjmodellt. Mi ezzel nem értünk egyet, de lehet erről vitatkozni, mi akarunk is vitatkozni, nem kell ez elől elszaladni" - tette hozzá.

Mint mondta, nyilván vannak érvei a Fidesznek, csak eddig még nem lehetett ezeket hallani, "mert akkora hátrálásba kezdtek, hogy már nem is tudják merre van Svédország".

Nyakó István szerint felesleges a Fidesznek úgy csinálnia, mintha az MSZP ötlete lett volna a svéd modell bevezetése, hiszen Varga Mihály nem az MSZP tagja, hanem a Fidesz alelnöke. Ahogyan Iván László sem tagja a szocialista pártnak, aki támogatta a 2007-ben e szellemben született törvényjavaslatot és Orbán Viktor sem, aki egy zárt körű előadáson a nyugdíjak befagyasztásáról beszélt.

Az MSZP szóvivője nem érti, hogy Cser-Palkovics András miért hazudtolja meg őket.
Megjegyezte azt is: az MDF - amely szintén a svéd modellt javasolja - nem az MSZP koalíció tagja volt 1998-tól 2002-ig, hanem a "Bokros-Orbán koalícióé".
Arra kérjük a nyugdíjasokat, hogy ha úgy gondolják, hogy a Fidesz javaslata a jó, akkor szavazzanak rájuk, ha pedig azt szeretnék, a jelenlegi nyugdíjrendszer maradjon meg, akkor válasszák az MSZP-t - közölte Nyakó István.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását