2024. június 1. - Tünde

Az MDF-szövetség tárgyalása: még nincs egyezség

Az MDF somogyi tagszervezete tárgyalt, de nem jutott egyezségre Gyenesei Istvánnal, a Somogyért Egyesület elnökével, ezért még nincs döntés arról, állítanak-e közös jelölteket a választásokon - közölte Mátrai János, az MDF országos, valamint somogyi megyei választmányi tagja szombaton az MTI-vel.
2010. január 23. szombat 19:01 - HírExtra
Mátrai János leszögezte, a sajtóhírekkel ellentétben a somogyi MDF nem hullott szét, csupán két héten át alelnök vezette péntekig, amikor az alelnököt, Mészáros Ákost megválasztották elnöknek.

Mészáros Ákos külföldi tartózkodása miatt Mátrai János számolt be arról, hogy Gyenesei Istvánnal, a Gyurcsány-kormány egykori önkormányzati miniszterével, jelenleg független országgyűlési képviselővel tárgyaltak, de nem sikerült egyezségre jutniuk. Az egyeztetésen ugyanis a Somogyért elnöke azt szerette volna elérni, hogy a megye hat körzetéből háromban a Somogyért jelöltje MDF-támogatással induljon, míg a másik háromban indítana az MDF az SZDSZ-szel közös jelöltet úgy, hogy az egyikben a Somogyért is állít ellenjelöltet.

- Elképzelhető, hogy a Somogyért Egyesülettel történő együttműködést támogató MDF vezetésének ez elfogadható megoldás, de a somogyi tagszervezet egy része szerint nem az - szögezte le Mátrai János. Beszámolt arról is, hogy a 8 tagú megyei választmány fele osztja az MDF országos vezetésének véleményét, egy tartózkodott, míg hárman ellene szavaztak.

Közölte, a somogyi tagszervezetnek az összes választási körzetben van már közös jelöltje az SZDSZ-szel, így nem igaz, hogy a Somogyért Egyesületre szüksége van. Egyben cáfolta a szombaton több hírportálon is megjelent információt, miszerint a párt somogyi választmánya jóváhagyta a választási együttműködést a Somogyért Egyesülettel, illetve Gyenesei Istvánnal, aki 2006-ban az MDF támogatásával jutott a parlamentbe.

Hozzátette, valójában még nincs végeleges döntés az MDF vezetése által szorgalmazott kérdésben. Az ügyben várhatóan a következő pénteken, az MDF országos választmányi ülése előtt egy nappal, az újabb megyei válaszmányi ülésen döntenek véglegesen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását