2024. június 1. - Tünde

Szerkezeti átalakításokkal kell kezdenie az új kormánynak?

Az új kormánynak hivatalba lépése után minél előbb el kell kezdenie a szerkezeti átalakításokat - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Szapáry György, az MNB korábbi alelnöke, a Fidesz gazdasági tanácsadója.
2010. január 20. szerda 08:23 - HírExtra
A napilap szerdai számában közölt interjúban a Nemzetközi Valutaalap egykori szakértője úgy vélekedett, Magyarország jövője a tudás- és szolgáltatásalapú növekedés, ami azt jelenti, hogy az oktatás és a szakképzés területén elengedhetetlenek a reformok. Hozzátette: hosszú távon az "összeszerelő" gazdaságból tudásalapú gazdaságnak kell létrejönnie. A csúcstechnológia elsajátítása, a nyelvtudás kulcsterület, ahogy az innováció is.

Szapáry György álláspontja szerint szükség van az állami vállalatok modernizálására, és nagyon fontos a bürokrácia egyszerűsítése is. A felesleges jogszabályokat és a párhuzamos intézményeket pedig meg kell szüntetni - közölte.

A Fidesz gazdasági tanácsadója arra számít, hogy a költségvetési hiány 3,8 százaléknál biztosan nagyobb lesz az idén.

Kitért arra is, a Fidesz vezetőivel folytatott beszélgetéseiből számára az derült ki, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak kormányra kerülése után egyáltalán nem áll szándékában, hogy a költségvetés "elszálljon". Be akarják vezetni az eurót, csökkenteni akarják a hiányt, az a kérdés, hogy ezt melyik szintről kell elkezdeni - hangoztatta.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását