2024. június 2. - Kármen, Anita

BKV: hűtlen kezelés és régi, új vezetők

Regőczi Miklóst, a BKV korábbi vezérigazgató-helyettesét és Bolla Tibor jelenlegi gazdasági vezérigazgató-helyettest is hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn Horváth Éva foglalkoztatása miatt - tudta meg az MTI.
2010. január 11. hétfő 17:50 - HírExtra
Tafferner Éva, a BRFK szóvivője megerősítette az MTI-nek, hogy egy volt és egy jelenlegi BKV-vezetőt hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók.

Regőczi Miklóst azzal gyanúsítják, hogy 2008 február 1. és 2008. szeptember 30. között súlyosan megszegte vagyonkezelési kötelezettségét, amikor a tényleges munkát nem végző Horváth Éva részére különböző juttatásokat és munkabér kifizetését engedélyezett. A nő foglalkoztatásával a BKV-nak 10,5 millió forint vagyoni hátrányt okozott a rendőrök szerint Regőczi Miklós.

Bolla Tibor jelenlegi gazdasági vezérigazgató-helyettest ugyancsak Horváth Éva foglalkoztatása miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ő Regőczi Miklóst követően volt Horváth Éva felettese.

Bolla Tibor sajtótájékoztatón kérdésre elmondta: a rendőrség azért hallgatta meg, mert felmerült a gyanú, hogy köze lehetett a kifizetésekhez. Mint mondta, tisztázta, hogy Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes egykori szóvivője nem volt a közvetlen beosztottja, nem volt vele munkakapcsolatban, nem ő vette fel, mert később érkezett a BKV-hoz, mint Horváth Éva, de ő írta alá felmondását. Hozzátette: a munkabér kifizetésével kapcsolatos papírokat és a jelenléti ívét sem látta. Közölte azt is: kifogással élt a rendőrségi felvetéssel szemben.

Regőczi Miklós és Bolla Tibor is megtagadta a vallomástételt, mindketten panasszal éltek a gyanúsítás ellen és mindketten szabadlábon védekeznek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság jelezte, hogy a BKV-ügyben további személyek gyanúsítottként történő kihallgatása várható.

Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes volt szóvivőjét, Horváth Évát péntek reggel állították elő a rendőrök és gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja.

A rendőrség gyanúja szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát. A nyomozók szerint Horváth Éva bűnsegédként hozzájárult a kifizetést engedélyezők által elkövetett hűtlen kezelés bűncselekményének elkövetéséhez.

Az index.hu augusztusban írt arról, hogy Horváth Éva valójában a BKV-nál áll alkalmazásban. Az internetes lap információi szerint 2007 elején került a 4-es metró projektje keretében a közlekedési vállalathoz. Néhány hónapig a metróprojektet koordináló DBR-igazgatóság szóvivője volt, ám 2008 elejétől már Hagyó Miklós belső embereként tűnt fel a hírekben.

Horváth Éva erre reagálva elismerte, hogy mindkét helyen dolgozik, de hozzátette: "a nemzetközi és a hazai gyakorlatnak megfelelően, mint kommunikációs szakember, amíg nincs összeférhetetlenség", addig annyi helyen vállalhat munkát, amennyit teherbírása enged. Szerinte "a fővárosi önkormányzat és az annak tulajdonában álló cég között nincs érdekellentét, ezért a két feladat ellátása nem összeférhetetlen, sem jogilag, sem erkölcsileg nem kifogásolható".

Azt állította, BKV-s munkaviszonya folytonosságáról személyesen Kocsis István vezérigazgatóval egyeztetett, az ő kérésére maradt a cégnél.

Horváth Éva cáfolta viszont azt az információt, hogy 300 ezer forintos fizetést és összesen 10 milliós prémiumot kapott volna a BKV-tól.

A sajtóreferenst ezek után tavaly augusztusban menesztették a közlekedési vállalattól, szeptemberben pedig saját elhatározásából távozott a főpolgármesteri hivatalból is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását