2024. június 1. - Tünde

Petrescu lett a másodosztályú orosz csapat vezetőedzője

Az Unirea Urziceni kispadjáról a múlt héten távozott Dan Petrescu az orosz Kuban Krasznodar labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.
2009. december 30. szerda 15:56 - HírExtra
Ezt a következő idényben a másodosztályban szereplő klub jelentette be szerdán.

Az egyesület hivatalos internetes oldalán megjelent közlemény szerint a 42 esztendős román szakember öt évre szóló szerződést írt alá, a helyi sajtó pedig szezononként 1,5 millió eurós fizetésről írt.

Petrescu az Urzicenit három és fél évig irányította edzőként, az élvonalba akkor feljutott csapatot bajnoki címig vezette, a Bajnokok Ligája idei csoportküzdelmeiben pedig nyolc pontot gyűjtött. Ennek köszönhetően a gárda az Európa Ligában folytathatja szereplését tavasszal, amikor a 16 közé jutásért a Liverpoollal fog megmérkőzni.

A szakvezető nem árulta el, hogy miért távozott a bajnokcsapattól, csupán annyit mondott, hogy személyes okok miatt állt fel a kispadról. A román sportsajtó úgy értesült, hogy Petrescu összeveszett az Urziceni tulajdonosával, mert ez utóbbi újabb futballistákat akart eladni az amúgy is alacsony költségvetésből finanszírozott jelenlegi keretből.

Petrescu játékosként tagja volt a Gheorghe Hagi neve által fémjelzett, az 1990-es évek elején befutott kiváló román labdarúgó-nemzedéknek, majd éveken át a Chelsea hátvédjeként növelte népszerűségét.

A Kuban Krasznodar a decemberben véget ért orosz bajnokságban az utolsó előtti helyen végzett, ezért a következő idényt a másodosztályban kezdi.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását