2024. június 1. - Tünde

MSZP: jól döntött a Legfelsőbb Bíróság

Az MSZP szerint jól döntött a Legfelsőbb Bíróság (LB), amikor helybenhagyta a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló ítéletet; a szocialista párt szóvivője úgy fogalmazott az MTI-nek szerdán, hogy "piros betűs ünnep ez a magyar demokrácia, jogtörténet, a magyar-roma együttélés naptárjában".
2009. december 16. szerda 16:20 - HírExtra
Nyakó István közölte: kirekesztők, nácik, antidemokraták nem bújhatnak szójátékok, átcímkézések és újracsomagolások mögé. "A termék romlott, mindegy, mi a csomagolása" - mondta.

Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Gárdát megalapító Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerda reggel egy tévéműsorban "belenevetett a jogállam arcába" és azt mondta: attól még Új Magyar Gárda lehet.

A szocialista politikus közölte: arra bátorítják a rendőrséget, hogy szerezzen érvényt a jognak és ne hagyja magát átcsomagolásokkal, újracímkézésekkel átverni.

Hozzátette: a bíróság kimondta, hogy Magyarországon nincs helye "náci párthadseregeknek", ne hagyjuk, hogy legyenek.

Az LB kedden feloszlatta a Magyar Gárda egyesületet és a mozgalmat is, ezzel helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla júliusban kihirdetett jogerős határozatát.
Az LB indoklásában az ítélőtáblához hasonlóan rámutatott arra, hogy "az egyesület tevékenységével túllépte a szabad véleménynyilvánításnak azt a határát, ami még alkotmányos védelemben részesülhet". Az LB szerint a gárdarendezvények "fajgyűlöletről" tettek tanúbizonyságot.

A határozathozatalt követően az LB épületében újságíróknak Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd és Vona Gábor, a Jobbik elnöke, illetve a Magyar Gárda képviselője egyaránt azt mondta, hogy a strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordulnak a magyar bíróságok döntései miatt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását