2024. június 2. - Kármen, Anita

Polgármestert választanak

Polgármestert választanak vasárnap a Somogy megyei Zákányban; az időközi választást a korábbi önkormányzati vezető lemondása miatt írták ki.
2009. december 3. csütörtök 11:41 - HírExtra
László Piroska, a csaknem 1.300 lakosú település jegyzője csütörtökön az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a december 6-ára kiírt választáson három jelöltre adhatja le szavazatát 6 és 19 óra között, két szavazókörben az erre jogosult mintegy ezer helyi lakos.

A polgármesteri posztért két korábbi önkormányzati képviselő, Légár János és Merész István függetlenként, Jankó Szabolcs jelenlegi alpolgármester pedig a Fidesz jelöltjeként indul.

Tóth Judit, a település korábbi polgármestere megromlott egészségi állapotára hivatkozva szeptemberben mondott le, miután a falugyűlésen bejelentette, hogy 50 millió forint pályázati támogatásból felszámolják a cigánytelepet és a faluban megvásárolt önkormányzati lakásokba költöztetik a családokat, s többen tiltakoztak ez ellen.

Tóth Judit 1998 óta töltötte be a polgármesteri tisztséget a faluban. Vezetésével az önkormányzat - a környék egyetlen településeként - hitel nélkül működött, és több százmillió forint értékű fejlesztés valósult meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását