2024. június 2. - Kármen, Anita

Orbán és a bábszínház

Az MSZP szerint miután Orbán Viktor a közgazdászokkal a nevükre vetette a saját hirdetését, most a "második fordulóba is belekényszeríti őket: elbáboznak egy utólagos konzultációt".
2009. december 2. szerda 16:52 - HírExtra
Nyakó István, a párt szóvivője erről annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Fidesz elnöke szerdán konzultációt kezdeményezett azokkal a közgazdászokkal, akik néhány nappal ezelőtt nyílt levélben szólították fel a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetést.

"Orbán Viktor bábszínháznak tekinti a politikát, ahol ő a bábos, mindenki más tőle függő báb, az emberek pedig gyermekként kezelt nézők" - fogalmazott.

Nyakó István hangsúlyozta: a jövő évi költségvetés jó, és bárki alakít kormányt jövőre, ennek köszönheti majd a mozgásteret, az ország pedig a stabilitást.

Ismert közgazdászok, köztük az Orbán-kormány időszakának több magas rangú állami vezetője múlt szombaton nyílt levélben szólította fel az országgyűlési képviselőket arra, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetési javaslatot, "ne sodorják újabb veszélybe az országot".

A több országos napilapban megjelent, az Országgyűlésnek címzett nyílt levél szerint a Bajnai-kormány büdzséje "ugyanúgy rossz irányba viszi a magyar gazdaságot, mint a Gyurcsány-kormány által készített trükkös költségvetések".

A 29 aláíró között van Járai Zsigmond, aki az Orbán-kormány pénzügyminisztere, majd az MNB elnöke volt, Bod Péter Ákos, aki az Antall-kormány ipari minisztere, majd az MNB elnöke volt, Szapáry György volt MNB-alelnök, aki jelenleg a Fidesz nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszerének kiépítésén dolgozik. Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt az Orbán-kormány időszakában, Szász Károly pedig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét vezette akkoriban.

Oszkó Péter pénzügyminiszter akkor úgy reagált, szerinte politikai elfogultság a 2010-es költségvetés tervezete ellen kampányolni; akiben van szakmai, illetve az ország sorsa iránti felelősség, az megszavazza a jövő évi büdzsét.

Az Országgyűlés hétfőn végül 201 igen, 179 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül fogadta el a 2010-es költségvetést, amely 3,8 százalékos hiánnyal, 0,6 százalékos GDP-csökkenéssel és 3,9 százalékos inflációval számol. A büdzsére egyetlen szocialista képviselő, Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester szavazott nemmel. Rajta kívül szintén nemmel voksolt négy szabad demokrata képviselő - Béki Gabriella, Gulyás József, Ikvai-Szabó Imre és Velkey Gábor -, 13 független képviselő, valamint a Fidesz-KDNP frakciószövetség összes jelen lévő tagja.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását