2024. június 1. - Tünde

Nehéz ellenfeleket kaptunk

Szinte kivétel nélkül nagyon erős riválisok jutottak a magyar vízilabdacsapatoknak, a Vasasnak, az Egernek és a Honvédnak a vasárnapi, zágrábi sorsoláson az Euroligában, míg a LEN Kupában összekerült egymással a Szeged és a Ferencváros.
2009. november 15. vasárnap 15:41 - HírExtra
Az első számú kontinentális sorozatban, ahol is a kvartettekből az oda-vissza alapon játszandó körmérkőzések zárultával az első két helyezett folytathatja majd a nyolc között, a honi bajnok Vasas négyesébe került a Final Four, a legjobb négyet felvonultató döntő egyik évek óta majdhogynem állandó szereplője, a horvát Jug Dubrovnik, illetve a legutóbbi kiírást megnyerő, Kiss Gergely és Steinmetz Ádám személyében két magyar olimpiai bajnokot is a soraiban tudó montenegrói Primorac Kotor... A Honvédra szintén két délszláv elitalakulat vár, míg az Eger kifogta a Benedek Tibor, Kásás Tamás, Madaras Norbert fémjelezte olasz Pro Reccót, de a két orosz vetélytárs is komoly játékerőt képvisel.

Az El 16 együttest felvonultató főtáblájának csoportbeosztása a LEN, az európai szövetség honlapja szerint:

A csoport: Barceloneta (spanyol), Jadran Herceg Novi (montenegrói), Mladost Zagreb (horvát), Vojvodina (szerb)

B csoport: Jug Dubrovnik (horvát), Panioniosz (görög), Primorac Kotor (montenegrói), TEVA-VASASPLAKET

C csoport: Budvanska Rivijera (montenegrói), DOMINO HONVÉD, Olympiakosz (görög), Partizan Beograd (szerb)

D csoport: ZF-EGER, Pro Recco (olasz), Sturm Csehov (orosz), Kazany (orosz)
Az első játéknap november 28-a vagy 29-e, s idén még egy csoportkör lesz, méghozzá december 16-án.

A LEN Kupában a legjobb 8 közé jutásért zajló, egyenes kieséses szakaszban egymással harcol a két magyar együttes, az FTC-Fischer Klíma és a címvédő Szeged-Beton VE. Összekerülésüknek - túl az utazási költségek kedvező volta mellett - legfeljebb annyi még a pozitív hozadéka, hogy egy magyar csapat bizonyosan lesz a negyeddöntőben is.

A LEN Kupa nyolcaddöntős párjai:

Brescia (olasz)-Mataro (spanyol)
Savona (olasz)-Sabadell (spanyol)
Oradea (román)-Posillipo (olasz)
Primorje Rijeka (horvát)-Jadran Split (horvát)
Cattaro (montenegrói)-Patrasz (görög)
Vuliagmeni (görög)-Spandau 04 (német)
FTC-FISCHER KLÍMA - SZEGED-BETON VE
Marseille (francia)-Szpartak Volgograd (orosz)
Az első meccsek dátuma november 28. vagy 29., a visszavágókat december 16-án játsszák.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását