2024. június 1. - Tünde

A reklámtörvény is módosulhat

Szerdán kezdi tárgyalni a parlament a reklámtörvény módosításáról szóló kereszténydemokrata törvényjavaslatot, amely a tiltott tevékenységek közé beemelné az adóelkerülés és az offshore cégek hirdetését.
2009. november 8. vasárnap 09:47 - HírExtra
Rétvári Bence országgyűlési képviselő, a javaslat jegyzője az MTI-nek elmondta, hogy az indítványukkal azt szeretnék elérni, hogy tilos legyen az adóelkerülés és az offshore cégek alapításának bármifajta reklámozása. Ezért e két tétellel egészülnének ki a reklámtörvényben szereplő tiltások.

Kifejtette: számos gazdasági újságban lehet ilyen hirdetéssel találkozni, és az internetet is ellepik az olyan honlapok, amelyek vagy Szlovákiában vagy adóparadicsomokban való adóelkerülésre, offshore cégek alapítására buzdítanak.

Amikor Magyarországnak minden adóforint bevételre szüksége van, hiszen a kiadásait nem tudja a bevételeiből fedezni, akkor fontos, hogy az állam minden nyereséget, minden adóforintot itthon tartson - hangsúlyozta a KDNP-s képviselő.

Rétvári Bence azt mondta: az eddigi visszajelzések alapján módosító indítványokkal ugyan, de van remény arra, hogy a javaslatot elfogadja a parlament.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását